Az utóbbi években nem született olyan foglalkoztatáspolitikai elemzés Magyarországon, amely nem fogalmazta meg, hogy kettészakadt az ország: míg Kelet felé haladva egyre magasabb a közmunka aránya, de piaci munkahelyek alig létesülnek, addig a nyugati megyékben mind nagyobb a munkaerőhiány. Legutóbb azért került szóba a kérdés, mert a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége már 250 ezer vendégmunkást alkalmazna, hogy ne kelljen három műszakról kettőre átállni a nagy gyárakban. A munkaerő-piaci helyzet mellett a társadalom jövedelmi viszonyok szerinti és egyben területi kettészakadását minden egyéb mutató is bizonyítja.
Elég belenézni az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR) idősoros elemzéseibe és kirajzolódok az ország térképén, hogy a Zalaegerszegtől Székesfehérváron és Érden át a fővárosig meghúzható tengelytől Észak-Nyugatra összehasonlíthatatlanul jobban boldogulnak az emberek, mint ettől a vonaltól Délre és Keletre. Nem a Duna szakítja ketté az országot, hiszen a Dél-Dunántúlnak sem sikerült kitörnie. Az egy lakosra jutó összes nettó jövedelem megyénkénti megoszlása is ezt a tengelyt rajzolja fel, de még pontosabb képet kapunk, ha a járások szintjén nézzük, mennyi bevétele van az ott élőknek. Ezek az adatok minden lakosra számított értékek, vagyis nem csak azt mutatják meg, mennyi az átlagkeresete az adott térségben hivatalos bérért dolgozóknak. (Országos szinten jelenleg már nettó 174 300 forint az átlagkereset.)
Ha a fővárost kivesszük, három olyan járás volt 2014-ben, ahol a lakosonként vett nettó jövedelem-mutató meghaladta az egymillió forintos éves szintet, ebből kettő Budapest agglomerációjában található. A budakeszi és a dunakeszi járás mellett csak Győr térsége tudta elérni a bűvös számot. Ebből a szempontból nem számít, hogy megyeszékhely a járás központja, vagy kisváros, hiszen Balatonalmádi környékén ugyanúgy 774 ezer forint az emberek éves jövedelme, mint Szegeden, Körmend 818 ezer forintja csak kevéssel több Kecskemét 806 ezer forintos átlagánál. A keleti országrész egyértelmű jövedelmi leszakadását mutatja ugyanakkor, hogy a megyeszékhelyek térsége sem éri el mindenütt ezt a 800 ezer forintos határt, több járásban pedig az 500 ezer is távoli álomnak látszik. A cigándi, kisteleki, csengeri, sarkadi, bácsalmási, vagy ózdi, netán kunhegyesi térség jövedelmi viszonyai alapján kimondható, hogy ezekben a zárványokban hétköznapi állapot a szegénység. A KSH az egy főre jutó jövedelmeket régiónkénti bontásban adja közre, ami annyiban árnyalja a képet, hogy az ő 2014-es adatsoruk az Észak-Alföldet mutatta a legszegényebbnek, ahol még kisebbek a jövedelmek, mint a Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon vagy a Dél-Alföldön.
Népszava fotó/Vajda József
Ugyanez a kettészakadás látszik, ha azt keressük, hányan élnek segélyekből. Miközben 2014-ben a Nyugat-Dunántúlon 8 és fél ezren voltak összesen, addig az Észak-Alföldön több mint 55 ezren, Észak-Magyarországon pedig 44 ezren.
Ha figyelembe vesszük, hogy ugyanebben az évben a KSH azzal számolt, hogy egy egyedül élő felnőtt szegénységi küszöbe 843 941 forint, nem túlzás kijelenteni, hogy az ország kétharmada ez alatt a szint alatt élne, ha a háztartás minden kiadását egyedül fizetné. A szegénységi küszöbnél magasabb létminimum kiszámításakor hasonló arányokat mutattak ki a Policy Agenda kutatói, akik idén először készítették el a számítást szakszervezeti felkérésre. A 2015-ös létminimum havonta 88 016 forint volt, a becslések szerint tavaly ennél alacsonyabb jövedelemből élt a magyar lakosság 41,5 százaléka, többségük minden bizonnyal az előbb említett, bajban lévő térségekben.
Több keleti megyében esély sem látszik a lakosság helyzetének javulására, a felnőttek nem tudnak elhelyezkedni, olyan kevés piaci munkahely jön létre. Borsodban és Jász-Nagykun-Szolnok megyében tavaly az év első felében 90 százalékban közmunkát indítottak, de a Menedzsment Fórum online oldalán megjelent adatok szerint a közfoglalkoztatásban induló munkahelyek aránya 80 százalék fölött volt Nógrádban, Hajdú-Biharban és Békésben, sőt Somogyban, Tolnában és Baranyában is. A „gazdag” megyékben nagyságrendekkel kevesebb közmunkást foglalkoztatnak a települések.
Illusztráció/Thinkstock
Az egyébként is bajban lévő térségekben a jövő is kilátástalan. A nem dolgozó és a nem tanuló fiatalok aránya 13,6 százalékos volt tavaly a 15-24 éves korosztályban, majdnem felük legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezett. Amióta a Fidesz-kormány 16 évre szállította le a kötelező iskoláztatás korhatárát, egyre többen maradnak ki az iskolából azokon a településeken, ahol nagyobb számban tudnak bekapcsolódni a közfoglalkoztatásba. Nekik sem most, sem később nem kínál semmit a nyílt munkaerőpiac és a kormány láthatóan lelkesen támogatja ennek a békés tudatlanságnak nemcsak a fennmaradását, hanem az újratermelődését is.
A KSH ezen a héten nyilvánosságra hozott felmérése az ország lakáshelyzetéről ráadásul azt igazolta, hogy a legszegényebb térségek falvaiban eladhatatlanok az ingatlanok, aki ott él, azt röghöz köti a fedél, ami még megmaradt a feje fölött.
