A fiatalabbak ma már azt sem tudják, mi az a rövidhullám. Rádiót legfeljebb az autóban hallgatnak, az FM-, vagy – ahogy még régebben nevezték – URH-sávból. Már az idősebbek számára is csak emlék, amint rádiójukon a Szabad Európa, a BBC, az Amerika Hangja, vagy más külföldi adó magyar adását kísérelték meg beállítani valamelyik rövidhullámú frekvencián, ám ez részben a sajátságos terjedési viszonyok, részben pedig az erős zavaróállomások miatt nem volt egyszerű feladat.
A rövidhullám a digitális világban kiment a gyakorlatból, ami teljesen érthető, hiszen a rádióadás minősége azért hagy kívánnivalót maga után. Észak-Korea azonban ismét felfedezte e frekvenciasáv előnyeit, hiszen a kémeket ismét ennek révén próbálják aktivizálni. Számokat olvasnak be, ebből aztán összeállhat a parancs szövege. Négy vagy öt szám adhat egy koreai karaktert. A kódolás annyira bonyolult, hogy szinte képtelenség megfejteni, így gyakran a hagyományos módszer biztonságosabb a réginél.
Először már az első világháború idején küldtek számokat az éterbe. Ekkor azonban még nem beolvasták, hanem morzejelekkel juttatták célba a fontos utasításokat. Évtizedekkel később a csehszlovák és a svéd titkosszolgálat alkalmazta előszeretettel ezt a módszert, hogy a távolból ily módon adjanak információkat a kémeknek, vagy küldjék bevetésre őket. A legnagyobb, 500 kilowattos állomásokat a szovjet KGB működtette, amely az Urálban elhelyezett adók segítségével irányította a nyugat-európai ügynököket.
A legismertebb ilyen állomás a „Linconlnshire Poacher” volt. Nevét egy régi angol népdalról kapta, amely néhány beolvasott számsor után afféle szünetjelként csendült fel. A brit hadsereg ciprusi bázisáról sugárzott. Minden bizonnyal a MI6 működtette. Sajátos módon ennek frekvenciáját, amely a 11545 kHz-n volt elérhető, 2006-tól az észak-koreai rádió külföldieknek szóló szolgálata kezdte használni.
A kódrendszert azért különösen nehéz megfejteni, mert feltételezések szerint majdnem minden alkalommal más és más kulcsot használnak a számok, illetve betűk dekódolásához. Korábban megfigyelhető volt az, hogy váratlan politikai eseményeknél különösen megszaporodtak e számállomások, így történt ez az 1991. augusztusi, a Szovjetunióban történt puccs idején is.
Olyan feltételezések is napvilágot láttak, amelyek szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) ilyen állomásokat vet be az illegális kábítószer-hálózatokkal szembeni manőverekben. Ugyanakkor titkosszolgálati alkalmazottakon, kémeken kívül a hadsereg, valamint a diplomáciai szolgálatok is használhatják a kommunikációnak e titkos formáját. Nagy előnye, hogy a rövidhullámon sugárzott adatok kedvező terjedési viszonyok esetén az egész világon foghatóak, az utasításokat több ezer kilométeres távolságba is el lehet juttatni.
A számállomásokról csak feltételezéseink lehetnek, pontos ismereteink nem, hiszen a titkosszolgálatok azért nem szívesen osztják meg ezeket az információkat. Előfordult azonban olyan eset, amikor mindenki számára nyilvánvaló lehetett, honnan is adják az instrukciókat. 2001-ben az egyik ilyen adó frekvenciáján, néhány spanyol számsor felolvasása után véletlenül a havannai rádiót kapcsolták be. Előfordult olyan is, hogy a számok beolvasásánál a háttérben, ha halkan is, de a kubai állami rádió műsorát lehetett hallani. Ez a program egyébként időnként még ma is hallható, egy női hang bukkan fel az éterben. E kubai állomásnak egyes kódjait sikerült is megfejteni. Ez ízben azt közölték: „Semmilyen körülmények között sem repülhet German és Castor ügynök a BTTR-rel vagy más szervezetekkel 24-én, 25-én, 26-án és 27-én”. (A BTTR, azaz Brothers to the Rescue egy Fidel Castro ellenes csoport volt.)
Míg a világban szinte minden nap hallhatóak ilyen szellemállomások, a Koreai-félszigeten az utóbbi másfél évtizedben nem volt példa efféle kódolt üzenetek továbbítására. Egészen mostanáig. A New York Times számolt be arról, hogy egyszer csak ezt lehetett hallani koreai nyelven a rövidhullámon: „lapozz a 459. oldalra 35. szám, a 913-oldalra, 55. szám”… Az üzenetek 14 percen át voltak hallhatóak. Dél-Koreában évtizedekkel korábban hozzászokhattak az emberek az ilyen adásokhoz, amelyek különösen az esti órákban „szórakoztatták” a publikumot. A szöuli kormány be is tiltotta ezen állomások hallgatását, nem mintha a tilalom ellenőrzésére bármilyen módszer lett volna, másrészt pedig az embereknek azért nem sokat mondtak ezek a számsorok.
Kim Dong Szik, az észak-koreai titkosszolgálat egykori munkatársa a NYT-nek elmondta, egykor minden éjfélkor bekapcsolta rövidhullámú rádióját, hogy értesüljön arról, van-e számára valami új titkos üzenet Phenjanból. Kimet 1995-ben fogták el egy tűzharcot követően a dél-koreai hatóságok. „Amikor Szöulba érkeztem, öt különféle hívójellel érhettek el” – mondta el Kim, aki jelenleg a szöuli Nemzetbiztonsági Stratégiai Intézet elemzője.
A rejtelmes észak-koreai számsorok június 24-én és július 15-én jelentek meg az éterben. 16 év óta ezek voltak az első ilyen jellegű üzenetek. Phenjan 2000-ben döntött a kémprogramok felfüggesztése mellett: erről is megállapodás született a két akkori koreai vezető, Kim Dzsong Il és Kim De Dzsong közötti csúcstalálkozón. A dél-koreai államfő híres „mosolydiplomáciája” azonban ezenfelül nem hozott sok konkrét eredményt.
A mostani fejlemények azonban feladják a leckét Dél-Koreának, miért éppen most nyúltak ehhez a régi módszerhez? Mi lehet a valódi cél? – kérdezgetik Szöulban. Azért is aggódnak sokan a fejlemények miatt, mert Kim Dzsong Un folyamatosan fenntartja a feszültséget nemcsak a két Korea között, sorozatos – egyébként eddig nagyrészt sikertelen – rakétakísérleteivel az Egyesült Államokat, illetve Japánt is fenyegetés alatt akarja tartani. Kim Dzsong Un veszélyesebbnek tűnik akár a koreai háborút kirobbantó nagyapjánál, Kim Ir Szennél, akár apjánál, Kim Dzsong Ilnél, mert Peking mérsékeltebb hangját sem akarja meghallani.
Észak-Korea harciasan reagált Washingtonnak arra a javaslatára, hogy rakétavédelmi rendszert hozzanak létre Dél-Koreában. Válaszként három ballisztikus rakétát lőtt ki az ország, amellyel egy e dél-koreai partvidék elleni nukleáris támadást akartak szimulálni, legalábbis a hivatalos közlések szerint. Phenjan ezzel immáron sokadszorra sértette meg az ENSZ határozatát, amelyet a januári (állítólag termonukleáris bombával végrehajtott) kísérleti nukleáris robbantás, valamint a februári hosszú hatótávolságú rakétakísérlet végrehajtása után fogadott el a világszervezet Biztonsági Tanácsa. A hét elején pedig egy ballisztikus rakétával Japán felségvizét is elérték, amelyre éles hangon reagált Tokió.
A szöuli kormányszóvivő, Csong Csun Hi sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Észak-Korea felújította ezen titkos üzeneteinek továbbítását, szerinte Észak-Koreának szakítania kellene a régi beidegződéseivel. A kémprogram felújítása talán arra vezethető vissza, hogy Dél-Korea egyre több hangosanbeszélőt helyez el a határszakasznál, popzenét, illetve híreket sugároz az északiak számára. Phenjan többször is hisztérikusan reagált Dél-Korea ezen lépésére, sok szakértő szerint ez az ellenpropaganda egyik leghatékonyabb módja még úgy is, hogy a hanghullámok legfeljebb csak mintegy 20 kilométerig terjedhetnek.
Dél-Koreában attól tartanak, hogy a rövidhullámú szellemrádiókkal Észak-Korea erősíteni próbálja a pszichés hadviselést. Azért is meglepő ez a fejlemény, mert idővel azért az észak-koreai titkosszolgálat is modernebb eszközöket használt. Amikor 2011-ben Szöul bejelentette egy észak-koreai kémhálózat leleplezését, azt is közölték, hogy az északi kémek szteganográfia révén kaptak instrukciókat Phenjantól. Ez kódolt információk továbbítását jelenti az interneten, szöveges, de akár videofelvételek továbbítására is képes.
Kim Dong Szik szerint a rövidhullámú adásokat igenis komolyan kell venni, mert még ma, a digitális technikában is megbízható kommunikációs forrásnak számítanak a kémek számára. Mint fogalmazott, Phenjan 2009 óta még nagyobb hangsúlyt fektet a kémtevékenységre, ekkor hívták életre az úgynevezett 121-es irodát, amelynek feladata ügynökök kiképzése és Dél-Koreába való küldése. Állítólag innen irányítják az internetes hírszerzési programot is. Washington szerint 2014-ben Észak-Korea indított támadást a Sony internetes rendszere ellen.
„Feltételezhetjük, hogy Phenjan ezekkel a rádióadásokkal tart fenn kapcsolatot ügynökeivel, illetve az lehet a cél, hogy ezen instrukciók segítségével képezzenek ki más ügynököket a szöuli kémek” – vélekedett a két évtizeddel ezelőtt lebukott Kim. Elmondta, hogy amikor kiképezték a nyolcvanas években, órákon át kellett hallgatnia ezeket a kódolt üzeneteket, a számokat le kellett írnia egy papírra, s egy idő után képes lett a számsorok azonnali dekódolására. Elárulta azt is, hogy az észak-koreai titkosszolgálat számára egy „Bálnavadászat” című, Dél-Koreában népszerű regény szolgált a titkos üzenetek alapjául. A legutóbb sugárzott ötös számcsoport első három száma az adott könyv oldalszámára, a másik kettő a sorszámra utal.
Az utóbbi években Dél-Korea sikeresen lépett fel az észak-koreai kémek ellen. Sokan menekültként próbálnak bejutni az országba. Néhány hete két újabb személy került őrizetbe, akik Phenjan számára akartak kémtevékenységet folytatni. A nyomozás során kiderült, hogy a lebukott személyek kódolt emailekkel tartották a kapcsolatot az északi titkosszolgálattal. Kim Dong Szik elmondta azt is, hogy aktív ügynöki időszakában még a rádió volt a legfontosabb kommunikációs forrás. „Amikor egy bizonyos dalt játszottak egy bizonyos órában, az például azt jelentette, valami baj van, s azonnal be kell fejeznem a manővert” – mondta.