Voldemort;

- Voldemort nagyúr alkotmányos költségei

A "szokásos" 50 helyett csak 10 százalékot tarthatott volna meg az uniós támogatásból egy szociális szövetkezetekből álló hálózat, további kiadás egy fideszes képviselőnek előre fizetendő ötmilliós „alkotmányos költség”. Erről ír a 168 óra, mely cikkből kiderül: Mengyi Roland fideszes honatya is érdekelt lehet a milliók zsebretételében. Őt a vallomások szerint Voldemort Nagyúrnak kellett szólítani.

Voldemort Nagyúr a Harry Potter főgonosza. Árvaházban nevelkedett, a többi gyermek félt tőle. Néha lopott – írja róla a Wikipédia. Sokat elárul egy ember személyiségéről, hogy milyen „becenevet” akaszt magára.

A lehallgatott beszélgetésekből, vallomásokból szépen kirajzolódik, hogyan is működött (működik?) az uniós források leszívása. Igazság szerint csak az feltűnő Voldemort esetében, hogy nem a „szokásos” 10-20-50 százalékot kell leadni, visszacsörgetni a támogatásból, hanem 90-et nyúlnának le, de a maradék tíznek is a kétharmadát tovább kell fizetni. Végső soron csoda, hogy egyáltalán kiszorítottak volna valamit az eredeti célra.

Azt mondanom sem kell, hogy a díszes kompániából éppen csak Voldemort ellen nem lépett fel a hatóság. Talán azért, mert nincs félnivalója. A mese szerint is csupán egyetlen embertől tartott a sötét nagyúr: a világ legnagyobb fehér mágusától.

Az MSZP persze nyomban felszólította, hogy azonnal távozzék a politikából. Csakhogy nem teheti, mert weboldala Kossuth szavaival kezdődik: „soha le nem mondani, soha el nem csüggedni, ha kell, mindig újra kezdeni”.