Szeged;parkolóbérletek;

- Fejlemény az ingyen osztogatott parkolóbérletek ügyében

Alpolgármester és jegyző is szerepel azok között, akik ellen vádat emeltek a szegedi önkormányzat által 2008 és 2012 között ingyenesen és jogellenesen kiosztott parkolóbérletek ügyében - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán.

Szanka Ferenc tudatta, a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a hat érintettet több rendbeli, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja. A városi tulajdonban levő, parkolási rendszert üzemeltető gazdasági társaság egymást követő két ügyvezetője, egy üzletágvezetője, valamint három, az önkormányzat részéről eljáró ember - köztük egy választott politikus - a vádirat szerint mintegy negyvenmillió forint vagyoni hátrányt okozott a cégnek, illetve a városnak azzal, hogy 2008 és 2012 között több mint háromszáz kombinált bérletet adott ki ingyenesen.

A vádirat szerint az önkormányzatnál évente vezetői értekezleteken döntöttek arról, hogy kik azok az önkormányzattal, illetőleg a polgármesteri hivatallal kapcsolatban álló emberek, akik ingyenes kombinált parkolóbérletet kaphatnak. 2013. január 1-jén lépett hatályba az a közgyűlési rendeletmódosítás, amely jogszabályi alapot teremtett a parkolóbérletek ingyenes átadására. Azt megelőzően azonban semmilyen jogszabály vagy egyéb rendelkezés nem tette ezt lehetővé - tudatta a csoportvezető ügyész.

A 2008 és 2012 között több alpolgármestere is volt Szegednek. Ebben az időszakban és jelenleg is Mózes Ervin Szeged jegyzője, aki címzetes főjegyzőként végzi ezt a feladatot. Az MTI a vádemelés ügyében reagálás miatt kereste városházát.

Egy hatósági ellenőrzés során találták meg azt a férfit Oroszlányban, akit a cseh rendőrök kerestek pénzhamisítás és ittas vezetés miatt. M. Gábor hamis papírokkal vezette az Audit, a rendőrök a vezetéstől is eltiltották.