- Trump, Orbán és a mexikói felállás

„Európában is vannak Donald Trumpok, igaz, európai változatai nem olyan nagyhangúak és magabiztosak, mint az amerikai, de ők is fennhéjáznak, irreális dolgokat ígérnek, a nemzet nagyságára hivatkoznak” – ezt írta nemrég a tekintélyes német Spiegel, legutóbbi pedig a The Economist címlapján Orbán portréja mellett a szélsőséges Marine Le Pen és a nemrég elnökjelöltnek választott Donald Trump szerepelt. „Illusztris” társaság, amelyre a magyar kormányfőnek inkább nem kellene büszkének lennie, mégis úgy látszik, hogy az egykor erősnek és verhetetlen stratégának tartott Orbán mára teljesen elgurította a pöttyöst és inkább akar közéjük tartozni. Valószínűleg elfáradt, beletunyult a kirakat kúriája melletti stadion monoton zajába, a marionett-média és a nyakkendős slepp állandó hajbókolásába. Ő már ki van fizetve, ahogyan mondta egyszer, most már kigombolhatja a feszülő nadrágot, nyugodtan morzsálhat a padlóra, dughatja zsebre a kezeit bármilyen protokoll eseményen és ajánlhatja Donald Trumpot a szabad világ egyik legerősebb vezetőjének. Hogy a republikánusok jelöltje mit mond, mit képvisel és kik állnak mögötte, az neki részletkérdés.

Persze, nyilván van abban számítás, hogy ha a leendő Hillary-adminisztráció kioszt majd a Fidesz-kormánynak néhány kokit és sallert, akkor majd arra hivatkoznak: mindezt nem azért kapták, mert megint ellopták a magyar adófizetők pénzét és befeküdtek valamelyik féldiktatúrának, hanem mert egykoron Trump mellett tették le a garast. De, szerintem ennél jóval egyszerűbb a helyzet. Orbán Viktor egyszerűen abban érdekelt, hogy minél nagyobb legyen a bizonytalanság, a káosz, a széthúzás Európában és a világban, mert akkor a saját kis szemétdobján szerinte bármeddig kiskakas lehet. (Ez pedig tökéletesen megfelel az olyan nagyhatalmi játékosoknak is, mint Vlagyimir Putyin.)

Egy dolgot viszont a Fidesz első embere végzetesen elszámol, és azt az apróságot most hagyjuk is, hogy a saját érdekei mentén nemcsak nemzetét és országát, de láthatóan a teljes európai közösséget is tönkreteszi. Trump mögött – immár Orbánnal egyetemben – ugyanis olyan támogatók állnak, mint az EU- és idegenellenes francia Le Pen, az EU- és idegenellenes holland Wilders, a briteket zátonyra futtató Farage, az egykor háborús bűnökkel vádolt Šešelj, a vállaltan rasszista Panagiotarosz, vagy az ugyancsak sajátos világképet kreáló és nem éppen nemzeti együttműködés-párti orosz Zsirinovszkij. Ha egy hollywoodi filmben lennénk (Andy Vajna miniszteri biztos nyilván érti a hasonlatot), akkor ilyen karaktergárda mellett borítékolható végül a mexikói felállás. Amikor mindenki fegyvert fog mindenkire. És az sohasem jelent jót. Orbán legsúlyosabb tévedése ugyanis a nemzetállami kekeckedéssel, hogy azzal csakis egyedül maradni lehet.

Nemzetállami szabadságharcosokból nem lesznek szövetségesek, nem lesznek partnerek. Mert nem is lehetnek. Trump, aki saját mondatai szerint még atomot is kész Európára dobni, ha szükséges, könnyedén vált bármikor retorikai célpontot: a bevándorló latinok után holnap bárki jöhet. Az EU-t most Orbán szájíze szerint ostorozó Le Pen és Wilders rezzenéstelenül löki bármikor félre a magyar érdekeket, ha a sajátjaik úgy szolgálják. Ez a nacionalizmus lényege és a magyar miniszterelnök megint rossz lóra tesz. Hiába érzi magát még mindig vátesznek, megingathatatlan stratégának, a gyűlölettel hajtott gépezete előbb-utóbb falnak ütközik.

Orbán Viktor vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százkettedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.