fuvarozók;NAV;ekáer;

- Újabb kiskaput zár be a NAV a fuvarozók előtt

Augusztus 1-jétől módosulnak az EKÁER-re vonatkozó jogszabályok. Amennyiben a jármű és a rakomány együttes súlya meghaladja a 3,5 tonnát, EKÁER számot kell kérni, valamint a hatósági zárak eltávolítása esetén bírságot szabhat ki a NAV - olvasható az adóhatóság közleményében.  

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszer (EKÁER) bevezetése óta folyamatosan vizsgálja és elemzi a kialakult gyakorlatot. A tapasztalatok alapján már több módosítás történt.

Most is változnak a szabályok. Eddig a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépjárművek voltak EKÁER kötelezettek, azonban az áruszállítók átálltak arra a gyakorlatra, hogy az említett súlyhatár alatti gépkocsikat „túlrakodták”. Augusztus 1-jétől azonban EKÁER számot kell kérni azon közúti szállítás esetén is, ahol a szállítóeszköz és a rakomány együttes összsúlya meghaladja a 3,5 tonnát. A NAV együttműködik a Nemzeti Közlekedési Hatósággal, így az adóhatóság megkapja az NKH által üzemeltetett fix és mobilmérlegek adatait, amelyek kiegészítve az útdíj kamerák képeivel könnyen azonosíthatóvá teszik a 3,5 tonnánál nehezebb járműveket.

Az EKÁER változása nyomán az adózás rendjéről szóló törvény is változik. Ennek értelmében ha az állami adó- és vámhatóság által alkalmazott zárakat jogtalanul eltávolítják, mulasztási bírság szabható ki. A kiszabott bírság megfizetéséig a fuvarozásra használt eszköz visszatartható.

A kórházba szállítást követően meghalt egy idős nő, akit pénteken Nagylak belterületén sodort el egy vonat.