menekültek;Röszke;Colleen Bell;

Colleen Bell a röszkei tranzitzónában FOTÓ: MTI/KELEMEN ZOLTÁN GERGELY

- Colleen Bell Röszkén járt

Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete csütörtökön belgrádi kollégája, Kyle Scott társaságában a röszkei tranzitzónába látogatott, ahol Seres József, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal dél-alföldi regionális igazgatója bemutatta nekik az intézményt és az ott zajló eljárást.

Az igazgató elmondta, a menedékkérők a belépés után biztonsági ellenőrzésen esnek át és egyben átvizsgálják a csomagjaikat is. Ezt követően rögzítik az adataikat és ellenőrzik, szerepelnek-e valamilyen nyilvántartásban, esetleg körözés alatt állnak-e. A sérülékeny csoportba tartozók - kisgyermekes családok, kísérő nélküli kiskorúak, betegek, idősek, fogyatékossággal élők - esetében a menekültügyi eljárás nem a tranzitzónában zajlik, őket a belépésük után néhány órával egy az ország belsejében található befogadóállomásra szállítják - tudatta Seres, hozzátéve: az idén kérelmet benyújtó mintegy 5900 ember 90 százaléka ilyen volt.

A tranzitzónában szinte kizárólag egyedülálló férfiak kérelmeit bírálják el, ők az eljárás során jogi segítséget kapnak. Ezek a menedékkérők legfeljebb négy hetet töltenek a tranzitzónában, ahol ellátást és szállást biztosítanak nekik, de bármikor dönthetnek úgy, hogy megszüntetik az eljárást, és visszatérnek Szerbiába. A szakember közölte, az elmúlt időszakban érkezők 60-70 százaléka már más uniós tagországban - jellemzően Görögországban vagy Bulgáriában - korábban nyújtott be menedékkérelmet. Esetükben a menekültügyi eljárást felfüggesztik és a dublini megállapodásnak megfelelően járnak el, vagyis kérik a másik tagországot a kérelem elbírálására. Seres József az amerikai diplomata kérdésére elmondta, a magyar hatóságok szerb területen nem intézkedhetnek, ezért annak eldöntéséhez, hogy a határnál várakozók milyen sorrendben adják be kérelmüket, a terepen dolgozó civil szervezetek és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) munkatársainak segítségét kérik.

Magyarország felkészült a sérülékeny csoportba tartozó menekültek, így a családok, a kísérő nélküli kiskorúak, a fogyatékossággal élők ellátására, az ehhez szükséges beruházásokat azonban saját forrásból, uniós támogatás nélkül kellett megvalósítania - közölte Röszkén Czibere Károly államtitkár. A kormány az elmúlt 12 hónapban mintegy 700 millió forintot fordított erre. Tavaly a magyar kormány pályázatot nyújtott be az Unió menekültügyi alapjához az ellátórendszer 3,5 milliárd forintos fejlesztésére. Ezt Brüsszelben azzal utasították el, hogy Magyarországon nincs menekültügyi vészhelyzet.

DK: Orbánnak mennie kell
- A Demokratikus Koalíció szerint amennyiben az október 2-i kvótareferendum érvénytelen lesz, akkor Orbán Viktor miniszterelnöknek vállalnia kell a felelősséget és le kell mondania. A referendum bojkottjához eddig a DK, az Együtt, a PM, a MoMa és az MSZP csatlakozott.
- A Párbeszéd Magyarországért szóvivője ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, mert a párt szerint a kényszerbetelepítés elleni népszavazással kapcsolatos kormányzati plakátkampány kimeríti a közösség elleni uszítás fogalmát. A párt az október 2-i népszavazás napjára - Mahatma Gandhi születésnapjára és az erőszakmentesség világnapjára - demonstrációt szervez a fővárosi Kossuth térre. A Fidesz reakciója: "Nem tudjuk, hogy hány terrortámadásnak kell ahhoz történnie, hogy a baloldali pártok is belássák: a bevándorlás és a terrorizmus kéz a kézben járnak."
- Komolyabb védelmet kaphatnak a magyarországi templomok, vallási intézmények – nyilatkozta a Magyar Időknek Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára.

Közben egyre romlik a szerb-magyar határ közelében, Horgosnál éhségsztrájkoló menekültek állapota. A csaknem hetven ember ötödik napja várja, hogy Magyarország megnyissa előttük a határt, ahová vasárnap érkezett meg 130 menekülő gyalog Belgrádból, ahonnét eredetileg 300-400, főleg afganisztáni és pakisztáni indult útnak még péntek délután. Közülük sokan feladták és a közeli tranzitzónába távoztak, majd többen újra csatlakoztak a csoporthoz. Azok közül, akik kitartottak az éhségsztrájk mellett, hatot kórházba szállítottak. Szerdán a demonstrálók a szájukat is beragasztották, és csak vizet hajlandóak magukhoz venni. Az állapotuk romlásához az is hozzájárul, hogy egész nap a tűző napon ülnek. Azt mondják nem Magyarországra akarnak menni, "szabad átjárást" akarnak Nyugat-Európába. A szerb-magyar határhoz közeli tranzitzónák és befogadóállomások telítettsége miatt a szerb hatóságok szerdán önkéntes alapon elkezdték a menekültek elszállítását a szerb-horvát határra, a sidi és adasevci táborokba.

Szijjártó: semmi közünk hozzá, de...
Az amerikai elnökválasztás az amerikaiak dolga, mi nem avatkozunk és szólunk bele semmilyen módon, de jogunk van kifejezetten külpolitikai jellegű kérdésekben véleményt mondani - jelentette ki tegnap Szijjártó Péter külügyminiszter. Mint kifejtette: az amerikai pártok konvencióival világossá vált, ki mit gondol külpolitikáról, bevándorlásról. Jól látható, hogy amit a demokraták gondolnak, az a mi érdekeinkkel teljes mértékben ellentétes, amit a republikánus elnökjelölt gondol, az meg egybevág a koncepciónkkal - mondta. Kitért arra is, hogy a múlt pénteki müncheni támadás mérföldkő volt, mert eddig még nem volt magyar halálos áldozata az új európai terrorhullámnak.



A Miniszterelnökség szerint tévesen értelmezték a jogszabályt, akik kötelező toborzási tájékoztatót küldtek a közmunkásoknak.