A magyar sajtóban egyre több olyan vélemény lát napvilágot, amely a Fidesz-kormány politikáját kellő kritikával illeti, de a menekültügy tekintetében elfogadja az álláspontjukat.
Induljunk ki ebből, de tegyük mindjárt hozzá a kérdést: vajon a magyar kormány a maga álláspontját megfelelőképpen képviseli-e a nemzetközi fórumokon?
S itt máris elbizonytalanodhat a válasz. Mert ha a jogos és megalapozott elképzeléseinek támogatására partnereket akar keresni abban a nemzetközi szervezetben, amelyhez tartozik, akkor ezt diplomatikusan kellene tennie, márpedig erre semmilyen hajlandóságot sem mutat.
Ha meg akarunk valakit, vagy valakiket győzni a magunk igazáról, akkor nem nevezhetjük őket "értelmileg elmaradott" bürokratának, mert ez nemcsak az eltérő véleményeket képviselők ellenállását növeli, hanem elárulja azt is, hogy eszünk ágában sincs meggyőzni őket, az általunk feltételezett értelmi fogyatékosságuk ezt eleve kizárja. Ilyen körülmények között a vélemények ütköztetése pusztán a saját magunk fölényének tudatosítására szolgál, de semmiképpen sem a már előre leminősített partnerek meggyőzésére. Ami a diplomáciában még a nagyhatalmak részéről sem rokonszenves, egy tízmilliós nemzet esetében pedig egyenesen nevetséges.
De van ennél nagyobb probléma is! Mert nem lehet mereven szétválasztani a bel- és a külpolitikát. Akik tehát a Fidesz-kormány tevékenységét kritikával illetik, azok már csak azért sem érthetnek egyet a menekültügyben tanúsított álláspontjával sem, mert egyfelől ennek napirenden tartása a demokratikus rend hiányosságait hivatott leplezni, másfelől - be kell látnunk - a demokráciát és jogállamiságot semmibe vevő kormányzat aligha lehet méltó vitapartner egy olyan nemzetközi szervezetben, amely ezeknek az alapértékeknek a hiányát számtalanszor számon kérte, s amelynek tapasztalnia kellet, hogy intelmei süket fülekre találnak. Sokszor és sokféleképpen elmondták a kifogásaikat, hogy a magyar kormányzat is megértse, de eredménytelenül. Így aztán eljátszottuk azt a lehetőséget, hogy minket a nemzetközi életben komolyan lehessen venni.
Nemzetközi tekintélyvesztésünkhöz nagyban hozzájárulnak a putyini Oroszországhoz és más, a demokráciát kevéssé tisztelő államokhoz való kapcsolataink is, mindaz, ami egy tengerentúli vagy nyugati ország számára legalább is gyanússá teszi politikai szerepvállalásunk hátterét, és követhetetlen fordulatait. Mindezt nem hozza egyensúlyba a V4-kel kialakított együttműködés. A migráns-ügyben a Fico miniszterelnökkel való közösködés legkevésbé sem segíti a Szlovákiában élő magyar népcsoportokat, inkább azt eredményezi, hogy a mindent megelőző fontosságú menekültügy háttérbe szorít egyéb, a nemzet hosszú távú érdekeinek kormányszintű képviseletét.
Itt is beigazolódik Hegel gondolata: „az egész az igaz”. Egy-egy mozzanatot összefüggéseiben és következményeiben kell értékelnünk. A különféle dolgok és események szétválasztása csak egy metodológiai mozzanat, mintegy az ítéletalkotás első fázisát jellemző módszer, amely azért, és csak azért szükséges, hogy a gondolatmenet ennél magasabb lépcsőfokára is eljuthassunk, amely már az összefüggések felismerésére törekszik.
Lehet más, a menekültek ügyétől független, egyik-másik kormányzati szándékot pozitívan értékelni, de csak akkor, ha nem tekintjük át az egész folyamatot, amely végkifejletében a humánum alapértékeinek elbizonytalanításához, a társadalmi szolidaritás végelgyengüléséhez vezet.
S mivel az egyes, önmagukban így vagy úgy minősíthető intézkedések egyazon kormányzati koncepció alapján történnek, ezért sem lehet a menekültügyet a kormánykritikától elkülönítve értelmezni. Hiszen nemcsak az országba belépni szándékozó menekültek számítanak nemzetidegen tényezőnek, hanem az itt élők sokasága is, akik ellenzik mindazt – vagy annak egy részét –, amit a kormányzat produkál. S ha csak egy részét is, akkor is ellenségek, nemcsak a kormányé vagy a kormánypártoké, hanem a nemzet egészéé. Az általános kormánykritikától a menekültügyet megkülönböztető törekvések a regnáló hatalom megkülönböztetés nélküli ítéletén is zátonyra futnak. Nem lehet – mert ők maguk sem akarják -, hogy bármilyen distinkció érvényesülhessen a gránitszilárdságú hatalom ellenállhatatlan erejű akaratán.
A Fidesz-kormányzat a belpolitikában már kipróbált és begyakorolt, a tőle eltérő véleményeket lenéző, megbélyegző magatartását magától értetődően az Európai Unióban is mindenáron érvényesíteni akarja. És mindig megsértődik, amikor a tagállamok nem fogadják kellő alázattal a magyar kormány korántsem csak a migrációs kérdést illető, majd’ hogy nem szokásos kioktatását.
S itt megint csak eszünkbe juthat Georges-Luis de Buffon örökérvényű mondása: a stílus maga az ember. Elárulja azt is, amiről a nyilatkozó hallgat; azt is, amit a szavai mögé rejt. Egyszóval megmutatja, hogy milyen emberek vagyunk.
Hazai tapasztalataink alapján arra a következtetésre kell jutnunk, ahogy itthon se, úgy a külföldi fórumokon sem akar ez a kormányzat egyebet, mint az ellentétek elmélyítését, mert csak így, és csak akkor képes erősnek, legyőzhetetlennek érezni magát.
