toborzás;honvédség;közmunkások;

A kép illusztráció FOTÓ: Molnár Ádám

- Állásajánlat vagy zsarolás? - Mégis közmunkásokat "toboroz" a honvédség

Itt a levél: valóban kötelező toborzási tájékoztatót írtak elő a győri közmunkásoknak - írja a 444.hu.

Hétfőn írta meg a Kisalföld, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei közmunkások olyan levelet kaptak, ami kötelező megjelenést ír elő a honvédség sorozásán. Illetve arra figyelmeztet, hogy távolmaradás miatt akár három hónapra is eleshetnek a mostani munkájuktól. Még aznap közleményben reagált a cikkre a Magyar Honvédség, ami szerint nem kötelező a sorozás, csupán egy lehetőség.

A lap szerdán bemutatta azt a levelet, amit a megyében közfoglalkoztatottként dolgozók kézhez kaptak. A kétoldalas dokumentumban valóban az áll, hogy aki távol marad a sorozástól, akár hatvan napra is kikerülhet az álláskeresői nyilvántartásból és három hónapra a közmunkaprogramból.

A cikket és a levelet itt olvashatja!

Furcsa részletek

Korábban írtuk:

A berendelt közmunkások az irodán tájékoztatót kapnak majd, s alkalmassági teszteket, fizikai felmérést végeznek rajtuk. Ha ezen nem felelnek meg, nem kapnak a katonaságtól állásajánlatot, s mostani munkaadójuknál közfoglalkoztatottként dolgozhatnak tovább. Ha viszont megfelelnek, szerződéses katonának hívják őket: tehát vagy bevonulnak a honvédségbe, vagy hónapokra elveszíthetik közfoglalkoztatotti státuszukat és a munkájukat. További érdekesség, hogy olyanok is kaptak behívót, akik nyilvánvalóan alkalmatlanok katonának: az egyik, a lapnak panaszkodó közmunkást például a hetekben műtötték gerincsérvvel, egy másik férfit pedig már korábban katonai szolgálatra alkalmatlannak minősítettek.

A HM márciusban jelentette be, hogy a belügyi tárcával közreműködve álláslehetőséget kínál a közfoglalkoztatottaknak. Mint akkor írták, aki vállalja az önkéntes szolgálatot és megfelel az általános szolgálati pszichikai és fizikai követelményeknek, a Magyar Honvédség szerződéses állományú tagjává válhat határozott, 3 éves szerződés keretében, amely lejártakor meghosszabbítható. A szolgálat a szokásos katonai eskütétellel és alapkiképzéssel kezdődik. Az első évben közkatona rendfokozatot is szereznek, s a közfoglalkoztatotti bérnél jóval magasabb fizetésért szolgálhatnak a közmunkások. Mivel azonban a HM ajánlata nem aratott osztatlan sikert, az első hónap után csupán 67 közfoglalkoztatott jelentkezett szolgálatra, talán ez lehetett az oka, hogy a kötelező toborzást is bevezették.

Közel 75 ezer hallgatót vettek fel felsőoktatási intézménybe az általános felvételi eljárás során - mondta el Palkovics László oktatási államtitkár.