Kína;elcserélt lányok;

Illusztráció/Thinkstock

- Elcserélt kislányok - Három és fél évesen kerültek vissza szüleikhez

Három és fél évesen visszakerült vérszerinti szüleihez hétfőn két vietnami kislány, akit születésekor cseréltek el a déli Binh Phuoc tartomány egy kórházában.

A kislányok 2013. január 10-én születtek, mindketten háromkilósan, és figyelmetlenségből cserélték fel őket. A gyermekcserére úgy derült fény, hogy az egyik kislány nagyapja egy másik faluba látogatott, és ott felfigyelt egy gyermekre, aki kiköpött mása volt saját lányának. A két család ezután DNS-vizsgálatokat végeztetett, amelyek igazolták gyanújukat. 

A Binh Long városi kórház elismerte hibáját, bocsánatot kért, és 20 millió dong (255 ezer forint) fájdalomdíj megfizetését, valamint a DNS-vizsgálatok költségének megtérítését ajánlotta fel a családoknak, amelyek azonban elutasították a túl alacsonynak talált összeget, és perre készülnek.

Az egyik apa elárulta, hogy az elmúlt években mindvégig kételkedett felesége házastársi hűségében, mert a gyermek, akivel hazatértek a kórházból, egyáltalán nem hasonlított egyikük családjára sem.

Lelőttek egy orvost Berlinben, az elkövető magával is végzett, a rendőrség azonnal sietett leszögezni, hogy nincs terrorizmusra utaló jel.