baleset;Hajdúhadház;

- Gyerekek életveszélyben - Mentőhelikoptert riasztottak

Két gyermek életveszélyes sérüléseket szenvedett abban a balesetben, amely kedden délután történt Hajdúhadháznál a 4-es főúton; két személyautó ütközött össze.

Pápai György, a mentőszolgálat regionális igazgatója elmondta, az életveszélyes sérülteket mentőhelikopterrel vitték Debrecenbe. Két másik gyermek és két felnőtt könnyebb sérüléseket szenvedett, őket szintén Debrecenbe szállították. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Demeter Erika elmondta, a balesetben két személyautó ütközött, az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.  Az útlezárást valamivel hat óra előtt feloldották, egyelőre fél pályán, rendőri irányítás mellett halad a forgalom - közölte honlapján a rendőrség.

Elfogták azt a nőt, aki bankfiókok felrobbantásával fenyegetőzött Miskolcon és Budapesten - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.