A Biblia szerint az Örökkévaló az ő képére és hasonlatosságára teremtette az embert, de mivel rögtön hozzáteszi a Teremtés könyve, hogy „férfivá és nővé teremtette őket”, ebből egyértelműen következik, hogy nem az egyes ember, hanem az emberi lényeg az, ami bennünk isteni eredetű. Hogy mi volna ez az emberi lényeg, arra vonatkozóan a különböző vallások sok magyarázatot adnak, de annyiban valamennyi magyarázat egybecseng, hogy ennek a lényegnek a jósághoz, a szeretethez, egymás megsegítéséhez, sőt adott esetben még némi önfeláldozáshoz is köze van.
A kereszténység talán leghivatalosabb képviselője, az éppen hivatalban levő római pápa azt mondta az egyik menekülttáborban: „Azért jöttem ide testvéreimmel, Bartolomaiosz pátriárkával és Hieronümosz érsekkel, hogy felhívjuk a világ figyelmét erre a súlyos humanitárius válságra, és megoldásáért esedezzünk. Reméljük, hogy a világ felfigyel ezekre a tragikus és valóban kétségbeejtő szükséghelyzetekre és közös emberségünkhöz méltóan válaszol rájuk. Isten úgy teremtette meg az emberi nemet, hogy egyetlen családot alkosson; amikor valamelyik testvérünk vagy nővérünk szenved, az mindannyiunkat érint. Mindannyian tapasztalatból tudjuk, mennyire könnyű egyeseknek, hogy ne vegyenek tudomást mások szenvedéseiről, sőt hogy ki is használják törékenységüket. De azt is tudjuk, hogy az ilyesfajta válságok a legjobbat hozhatják ki belőlünk. Ezt a görög népen is láthattátok, amely nagylelkűen válaszolt szükségleteitekre, jóllehet megvannak a saját nehézségei … köszönetet mondunk Istennek, hogy szenvedéseinkben sosem hagy minket magunkra. Mindig akad valaki, aki kinyújthatja kezét és segíthet nekünk.”
Mi, magyarok nem tartozunk ezek közé.
A görögök lehet, kényszerhelyzetben, de úgy tettek, ahogy egy régi magyar választási szlogen hirdette: „hallgass a szívedre!” Angela Merkel és a nyugati világ más vezetői, vállalva azt a kockázatot, amit a közbiztonság esetleges romlása és a fenyegetettség növekedése okoz, talán a fejlett világ munkaerőhiánya által is motiváltan, de megpróbálják elfogadtatni a választópolgárokkal, hogy a menekültek (és nem „migránsok”) befogadásával világunk is, magunk is jobbá válunk.
Állt már a világ olyan választás előtt, amikor némi anyagi áldozatot kellett volna hozni emberek megmentéséért. 1938 nyarán, amerikai kezdeményezésre egy Évian-les-Bains nevű, Genf közelében fekvő kis városkában nemzetközi konferenciát hívtak össze abból a célból, hogy valamilyen megoldást találjanak a hitleri Német Birodalomban élő zsidók fenyegetett helyzetére. A konferencia kérdést intézett a nácikhoz, hogy milyen anyagi támogatásra számíthat az az ország, amelyik hajlandó befogadni menekülteket. A náci válasz lényege az volt, hogy semmire. Erre a civilizált világ vezetői azt mondták: ja, az más. És a jelenlévő Ausztrália, Belgium, Kanada, Dánia, Franciaország, Írország, Hollandia, Új-Zéland, Norvégia, Svédország, Svájc, Nagy-Britannia, USA, valamint a latin-amerikai országok mind elzárkóztak, egyedül a karib-tengeri szigetország, a Dominikai Köztársaság mutatkozott késznek menekültek befogadására (el is jutott ide 800 ember…) Végül néhány tízezer fenyegetett helyzetben élő zsidó személy kapott vízumot az USÁ-ba, Angliába, Kanadába, illetve az akkori, brit felügyelet alatt álló Palesztinába. De a többség előtt bezárultak a kapuk és aztán történt velük, ami történt.
Úgy tűnik, a világ tanult ebből a történetből.
Nagy a különbség a két helyzet között, mert azok az európai zsidók, akiknek sikerült a nácik terrorja elől egy másik országba költözni, új hazájukban semmiféle gondot nem okoztak, éppen ellenkezőleg: fellendítették a tudományos, kulturális és gazdasági életet; a párizsi, brüsszeli, nizzai események viszont a muszlim bevándorlás kockázataira figyelmeztetnek bennünket. Tény ugyanakkor, hogy terrorcselekményeket nemcsak iszlám vallású, hanem keresztény emberek is elkövettek (például írek, baszkok), illetve, hogy az iszlám követői között csak ott jelenik meg erőteljesen a terrorizmus, ahol súlyos, megoldatlan szociális problémák terhelik őket (elsősorban francia és belga földön.) Ettől függetlenül természetesen érthető a félelem és a bizalmatlanság. Ha a magyarok félnek a muszlim bevándorlóktól, akkor ezt csak tudomásul venni lehet, mert senki sem állíthatja, hogy biztosan nem fenyeget bennünket veszély. De ez az előlegezett félelem talán mindenre megoldás és magyarázat?
Hol a jele annak, hogy ha befogadni nem is vagyunk hajlandók gyakorlatilag senkit, aki nem fizet százezreket a letelepedési kötvényért, de valamilyen módon mégiscsak vállalunk terheket a segítés érdekében? Az ájtatos kereszténydemokraták hallgatnak, de az ellenzék bölcsességéből is csak annyira telik, hogy a népszavazás bojkottjára szólítson fel. Jogosan, mert ez nemzeti szégyen: de hol egy átgondolt, meggyőző javaslat arra, hogy akkor mégis miképp vegyünk részt a humanista Európa nagy közös mentő vállalkozásában?
Evian arra tanít, hogy megfontolások és mérlegelgetések helyett segíteni kell, mégpedig akkor, amikor valaki bajban van, és Európa meg is fogja menteni ezeket az embereket, mert tanult Evianból. Mi pedig a vállunkat vonogatjuk?
