LMP;Városliget;

- "A Városliget elpusztítása helyett" - Felszólított az LMP

Az LMP felszólította a kormányoldalt, hogy a "Városliget elpusztítása" helyett hajtson végre jelentős zöldfelület-fejlesztést Budapesten.    

Csárdi Antal, az ellenzéki párt fővárosi képviselője vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek elmondta, igény és lehetőség is lenne a fővárosi parkok rendezésére, illetve újak létrehozására. Példaként említette, hogy a városligeti beruházásra szánt 250 milliárd forintos keretből több úgynevezett barnamezős terület, így a Rákosrendező, Újpest Városkapu, vagy a Kőbányai úti volt piac környezete is rendbe tehető lenne, de ebből az összegből a Népliget megújítását is finanszírozni lehetne.

Az ellenzéki politikus kiemelte, a parkok fejlesztésével nemcsak a budapestiek egészséges környezethez való joga érvényesülne, de a közelben lakók ingatlanjainak értéke is jelentős mértékben emelkedhetne.

Az MSZP arra szólította fel a kormányt, hogy biztosítson európai életfeltételeket a magyar családoknak ahelyett, hogy Magyarország Európai Unióból kivezetését készíti elő.