MSZP;Tusványos;

- Orbánnak "hallucinációi" vannak a fiatalokról

Az MSZP arra szólította fel a kormányt, hogy biztosítson európai életfeltételeket a magyar családoknak ahelyett, hogy Magyarország Európai Unióból kivezetését készíti elő. 

Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek, szombati tusványosi beszéde alapján, "politikai hallucinációi" vannak a magyar fiatalokról. Az ellenzéki politikus szerint ugyanis miközben a kormányfő a nyugat-európai álom összetöréséről beszél, addig a Fidesz kormányzása alatt immár több mint félmillió fiatal hagyta el az országot és ment nyugatra, ahol emberhez méltó életesélyeket talál.

A magyar valóság ugyanis az, hogy a 7 év alatti gyerekek 42 százaléka szegénységben él, a 18 év alattiaknak pedig 34 százaléka nélkülözik - mondta Bangóné Borbély Ildikó. Hozzátette, "aki itt marad, arra a havi 50 ezer forintos orbáni rabszolgaság vár". Az MSZP politikusa megjegyezte, az Európai Unió egyvalamire jó Orbán Viktornak és kormányának: arra, hogy "minél több pénzt lopjon". 

Bangóné Borbély Ildikó pártja nevében ismét arra kérte a választókat, hogy az októberi kvótareferendumon távolmaradásukkal jelezzék: Európában akarnak maradni, és európai életet akarnak élni.