ÁSZ;vizsgálat;közszolgáltatók;

- Vegyes képet mutatnak a közszolgáltatók

Tavaly január óta 60 önkormányzati távhőszolgáltató és hulladékkezelő cég vizsgálatát zárta le az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a szervezet folytatja az ellenőrzéseket - közölte Warvasovszky Tihamér keddi sajtótájékoztatón. Az ÁSZ alelnöke beszámolt arról, hogy a tapasztalatok szerint indokolt az önkormányzati cégek vizsgálata, ezért a számvevőszék megkezdte a megyei jogú városok gazdasági társaságainak átfogó ellenőrzését is.

Az ÁSZ mostani vizsgálatai kritikát is megfogalmaztak, és figyelmeztettek arra, hogy a nem megfelelő vezetésnek, illetve a nem elégséges tulajdonosi kontrollnak súlyos következményei lehetnek. A feltárt hiányosságok is nagyrészt a társaságok menedzsmentjének, illetve az önkormányzati tulajdonosi joggyakorlás szabályozásbeli és működésbeli hiányosságoknak voltak felróhatók.

Az ÁSZ legutóbb a salgótarjáni, az esztergomi és a keszthelyi hulladékkezelő, valamint a dunakeszi távhőszolgáltató ellenőrizte. Horváth Margit felügyeleti vezető erről elmondta, hogy Salgótarjánban és Keszthelyen szabályszerű volt az önkormányzati tulajdonosi joggyakorlás, míg Dunakeszin a szabályozás megfelelő volt, ám a prémium rendszert 2011-2012-ben nem a javadalmazási szabályzat szerint működtették. Esztergomban ugyanakkor nem volt megfelelő a tulajdonosi joggyakorlás – tette hozzá a felügyeleti vezető.

A pénzügyi és vagyongazdálkodás területén mind a négy társaságnál tártak fel hiányosságokat a számvevők, ezeket ugyanakkor a könyvvizsgálók egyetlen esetben sem kifogásolták, hangsúlyozta Horváth Margit. Általában az előírt szabályzatokat kialakították ám azokat nem, vagy nem szabályszerűen alkalmazták a gyakorlatban. A lakossági árak meghatározása szempontjából lényeges önköltségszámítás és árképzés például egyik társaságnál sem felelt meg a jogszabályi előírásoknak.

Egyelőre még az ÁSZ szakemberei sem tudták megmondani, kiket, miket és hogyan fognak ellenőrizni a jövőben, miután 2016. áprilisától az állami "kuka holding" vette át a lakossági hulladékgazdálkodást. Valószínűleg a központi szervezet működését fogják a későbbiekben vizsgálni.

Kérdésre válaszolva az ÁSZ alelnöke elmondta, a szervezet nem hatóság, nem büntet. Ha súlyos szabálytalanságra, esetleg bűncselekményre utaló adatokra bukkan, akkor értesíti az illetékes szerveket, az ügyészséget, a könyvvizsgáló kamarát, vagy a közbeszerzési hatóságot, az önkormányzatok esetében pedig a kormányhivatalokat.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2016. első negyedéves adatai szerint a kereskedelemben közel négyezer betöltetlen álláshely található. Jelenleg 141 ezer kiskereskedelmi értékesítőhely tevékenykedik az országban, amelyek 96 ezer vállalkozás tulajdonában. Ehhez, vagy éppen az alkalmazottak számához képest nem is tűnik olyan soknak a betöltetlen álláshelyek száma. A négy főnél többet foglalkoztató áruházakban és boltokban közel 200 ezer alkalmazott dolgozik. Kevés olyan kereskedelmi vállalkozás van ugyanakkor, amelyik ne panaszkodna a munkaerő gondokról.