választás;polgármester;képviselők;Biharugra;

- Biharugra lázban van - Polgármestert és képviselőket választanak

A Békés megyei településen ugyanis a képviselő-testület májusban feloszlatta magát. A névjegyzékben 841-en szerepelnek a névjegyzékben, ennyien szavazhatnak a négy polgármester- és a tizenkilenc képviselőjelöltre.

Vígh Ilona (Fidesz-KDNP) korábbi polgármester mellett indul a településvezetői tisztségért a független Nagy László, Tóth Jenő és Makra Tibor. Makra Tibor a 2014-es önkormányzati választáson egyetlen szavazattal maradt alul a 2006 óta polgármester Vígh Ilonával szemben.

A képviselő-testületbe négy tagot választanak, a tizenkilenc jelölt közül Gyulai Mihály a Fidesz-KDNP színeiben indul, a többiek függetlenként. A testület feloszlatását májusban Bíró Gyula (Fidesz-KDNP), a helyi ügyrendi bizottság elnöke kezdeményezte, a Békés Megyei Hírlap cikke szerint azért, mert problémákat észlelt a település közfoglalkoztatási programjánál.

"A költségvetés átnézésekor fény derült arra, hogy olyan anyagok megvásárlása szerepel a tételek között, amelyek soha meg nem fordultak a polgármesteri hivatal udvarán, egyes beruházásokat túláraztak, 2014-ben megvalósult fejlesztéseket tüntettek fel tavalyiként. Emellett olyan embereket szerepeltettek a közfoglalkoztatási programban, akik soha nem dolgoztak a projektekben" - idézte a lap Bíró Gyulát.

Az önfeloszlatás mellett a testületből hárman szavaztak, a polgármester és az alpolgármester nem támogatta a javaslatot.

Az idős ember vasárnap délután szegedi lakóhelyéről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. A felkutatására tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre.