Ma már nem is számít komoly megbeszélésnek, ha a terembe lépés előtt nem veszik el a telefonokat, vagy nem vetetik ki az akkumulátorokat. Nem is számít igazán fontos embernek, aki nincs kitéve lehallgatásnak, akiben ne ébredhetne gyanú, hogy a tárgyalópartnere titokban felveszi a beszélgetésüket.
Másfél évtizede még elég volt valakinek a lejáratáshoz elővarázsolni egy kompromittáló aktát az illető múltjából. Aztán jöttek a titkos telefonos leleplezések, így derült ki többek között a trafikok körüli csalás a szekszárdi önkormányzatnál, ilyen volt a beugratós korrupciós kísérlet Hiszékeny Dezső ellen. Az MDF-et „felrobbantó” lehallgatási CD-ről, meg a Volnerről készült „képriportról” ne is beszéljünk.
Még nem tudni, miért készített valóságos hangarchívumot a beszélgetéseiről Spéder Zoltán, csak később derül majd ki, mentőövnek szánta, vagy a másoknak ásott ároknak. Ellenzéki körökben egyre gyakrabban találkoznak furcsa zörejekkel a telefonban, hallanak vissza olyan mondatokat politikai ellenlábasaiktól, amelyeket barátaiknak, kollégáiknak, vagy éppen családtagjaiknak szántak. Az Eötvös Károly Intézet irodájában meg is találtak egy „fülelő kütyüt”, de persze senki nem jelentkezett érte, hogy ő veszítette el. Egész arzenált találtak lehallgató és megfigyelő készülékekből az MTVA igazgatójának és több vezetőjének irodájában és a tárgyalóban is. Hogy „barát”vagy „ellenség” fülelt, talán soha nem derül ki.
Gyorsan szét is kaptam a telefonomat, de egy darab „bogarat” sem találtam benne. Sajnálattal vettem tudomásul, nem vagyok elég fontos senkinek.
