innováció;Európai Bizottság;Svédország;éllovas;

- Újra Svédország az innováció éllovasa - És Magyarország hol áll?

Újra Svédország vezeti az unióban az innovációs listát, a legnagyobb mértékű fejlődést az innováció területén Lettország érte el, Magyarország a 21. helyen áll a 2016. évi európai innovációs eredménytáblában - közölte az Európai Bizottság.

Az európai, illetve a regionális innovációs eredménytábla és az Innobarométer adatait összegző közlemény szerint a gazdaságilag erős országok és régiók nagy hangsúlyt fektetnek az innováció támogatására a beruházásoktól az oktatáson át a rugalmas munkaerőpiaci szabályok kialakításáig.

A jelentés szerint a sikert leginkább a kiegyensúlyozott innovációs rendszer hozhatja meg egy országnak: ezen belül fontos, hogy megfelelően ötvözzék a köz- és a magánberuházásokat, a vállalkozások pedig hatékonyan működjenek együtt egymással és a tudományos világgal. Mindehhez magas színvonalú oktatás és kutatás szükséges. Fontos az is, hogy az innovációnak kézzelfogható eredményei legyenek a gazdaságban, például a termékek értékesítésében és a foglalkoztatásban.

A kulcsfontosságú alaptechnológiákra, különösen a fejlett anyagokra, az ipari biotechnológiára, a fotonikára és a gyártási csúcstechnológiákra való szakosodás növeli a régiók innovációs eredményét. A tájékoztatás szerint javítja majd az innovációs forrásokhoz való hozzáférést az Európai Bizottság 315 milliárd eurós beruházási terve is. (Az Európai Bizottság 2015 januárjában döntött az alap elindításáról annak érdekében, hogy három éven belül 315 milliárd euró értékű beruházás valósuljon meg az Európai Unió tagállamaiban, túlnyomórészt a magántőke mozgósításával.)

A csütörtökön közzétett jelentés megállapításai szerint a listavezető Svédországot Dánia, Finnország, Németország és Hollandia követi az innovációs táblázatban. A bizottsági anyag Szlovéniát, Franciaországot, Ausztriát, Luxemburgot, Nagy-Britanniát, Belgiumot és Írországot az erős fejlődést mutató országok közé sorolta.

Az uniós tagországok innovációs eredményeit bemutató grafikonon az utolsó helyen álló Románia előtt Bulgária áll. A kelet-közép-európai országok, amelyek legtöbbje mérsékelten emelkedő innovációs eredményt ért el, a tagállamok egyharmadát teszik ki.

Magyarország, amely az alacsonyabb értéket mutató Szlovákia és a jobban teljesítő Spanyolország között helyezkedik el az uniós országok sorában, látványos innovatív változást nem könyvelhetett el az előző évhez képest.

Svédország a humánerőforrások felhasználása és a tudományos kutatás színvonalában, Finnország a pénzügyi keretszabályozásban, Németország az innovációs célú magánberuházások területén, Belgium az innovációs hálózatok és az innovációs célú együttműködésekben, Írország a kis- és középvállalkozások innovációs tevékenységében ért el kiemelkedő eredményt.

A leglátványosabb innovációs fejlődést Lettország, Málta, Litvánia, Hollandia és az Egyesült Királyság könyvelhette el. A mérsékelten innovatív országokban is működnek regionális innovációs központok, így például a Piemonte és Friuli-Venezia régió Olaszországban, a Baszkföldön Spanyolországban, valamint Pozsonyban és vonzáskörzetében Szlovákiában.

A jelentés megemlítette, hogy a következő két évben az unió innovációs teljesítménye várhatóan javulni fog. A vállalkozások többsége az innovatív tevékenységekre irányuló befektetések szintjének fenntartását vagy növelését tervezi. A közlemény megjegyezte, hogy Romániában, Máltán és Írországban van a legnagyobb esély az innovációs beruházások növelésére.

Megegyezéssel zárult a mai bértárgyalás az OBI német menedzsmentje és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, valamint a sztrájkbizottság között - írja a 24.hu.