Unom a rendszert. És mint a rendszer egyik alkotó elemét, unom magam. Unom azt, hogy 2010 óta a rendszer és a kormány kritikáján kívül alig jutott eszembe valami, aminek haszna vagy értelme volna. Unom, hogy a magát demokratikusnak nevező oldal publicistái, műsorvezetői permanens – egyébként jogos - kritikájukkal csak az ingerküszöb állandó emelkedését tudták elérni, ami kizárólag a kormánynak kedvez. Unom, hogy ezek a kritikák kiszorítanak a közbeszédből minden értelmes, előremutató vitát. Azt is sejtem, hogy a kritikák egy jelentős része pontszerző funkciót tölt be egy esetleges változás reményében. Unom, hogy ellenzékiek hosszas és értelmetlen vitát képesek generálni az előválasztás intézményének nagyszerűségéről.
Unom, hogy 1989 óta nem változott semmi. Akkoriban A Hitel folyóirat egy őszi számában Kulin Ferenc azt találta leírni, az MDF tagságának egy jelentős része azt gondolja a rendszerváltásról, hogy elzavarjuk a kommunistákat, aztán a helyükre ülve azt folytatjuk, amit ők csináltak. A kiváltságok maradnak, csak minket illetnek. Hogy mennyire így lett, és nem csak az MDF esetében, mi sem bizonyítja jobban, mint az a siófoki – a napokban kiderült - apróság, hogy a testületi tagoknak, a város vezetőinek pártállástól függetlenül nem kellett éveken keresztül szemétszállítási díjat fizetniük. Mélységesen lehangoló pitiánerség, kórkép a politikai elit intellektuális képességeiről és demokrácia-felfogásáról. Unom, hogy egy váltás esetén azok lesznek hatalmon, akik ezt a gesztust hallgatásukkal legitimizálták.
Unom, hogy az ellenzék csak összefogásról beszél, de egy szó nem esik arról, hogy mi jön a váltás után. Az utolsó választáson az ellenzék akkori vezére azt volt képes kipréselni magából, mindent visszacsinálunk úgy ahogy 2010 előtt volt. Nem is szavazott rájuk csak a mag.
A változásra készülni kell. Nem csak úgy, hogy ki milyen poszt várományosa lesz, hanem konkrétan meg kell mondanunk, miben, hol, mikor és mit akarunk megváltoztatni. Azt is, hogy ennek a változtatásnak mik lesznek az előnyei és kiket fognak érinteni. Azt is meg kell mondani, hogy mik lesznek a társadalmi költségei.
Arról is tudnia kellene a választóknak, hogy kinek elsődleges célja – mint minden felemelkedés alapja - a társadalmi béke megteremtése. Ez lesz a legnehezebb, mert a felhergelt táborok az ilyen törekvések esetén képesek saját vezetőiket likvidálni, hiszen bosszúra éhesek.
A belső béke lehet az alapja a társadalmi tőke, ezen belül a bizalom növekedésének.
Hogy mit hogyan nem szabad csinálni, arra legyen példa Kovács István, Kokó esete. Amikor Kokó, jogosan kritikus hangot ütött meg a Fidesszel szemben, az ellenzéki sajtó egy emberként esett neki, bezzeg a Fidesz támogatása akkoriban jól jött az üzletének. Az, hogy ez a szemétdíj alóli felmentés pitiánerségét idézi, a kisebbik baj. De az, hogy ez a gesztus mélyen elgondolkoztatja a Fideszből egyre nagyobb számban kiábrándulót, sokkal súlyosabb következmény.
Márpedig jövőt, sikeres jövőt építeni ilyen gerjesztett társadalmi hangulatban nem lehet. Változás kell…..
