Városliget;átültetés;fák;Ligetvédők;

Munkagéppel bontják a városligeti Hungexpo irodaházak egyikét 2016. július 12-én. MTI Fotó: Marjai János

- Ligetvédők: blöff a fák átültetése

A tiltakozók győztek, egyetlen egészséges fát sem vágnak ki a jövőben a Liget Budapest projekt építkezései miatt a Városliget területén, az érintett fákat át fogják ültetni - mondta a Városliget Zrt. műszaki igazgatója a Lokál napilapnak. A Ligetvédők szerint ez csak blöff, aminek "nyilvánvalóan kommunikációs szerepe van".

Nem vágnak ki több egészséges fát a Városligetben zajló beruházás miatt - jelentette be a Habony Árpád-féle Lokál napilapnak adott interjújában Sághi Attila. A Városliget Zrt. műszaki igazgatója szerint a közelmúltban zajló tiltakozások hatására álltak el attól a szándékuktól, hogy 150-200 fát elpusztítsanak az építkezések miatt - a bejelentés azért is érdekes, mert a cég eddig tagadta, hogy erre készülnének. Sághi most azt mondta, hogy az érintett fákat áthelyezik a Ligeten belül, mert úgy látják, "most erre van igény". Közölte: ha a tüntetések mögött valóban a fakivágások elleni tiltakozás áll, akkor azt tudja mondani, hogy "a tiltakozók győztek, úgy lett, ahogy akarták".

Úgy tűnik, Sághi Attila nem figyelt eléggé az elmúlt hetekben: civil tiltakozás mögött nem csak a fapusztítás, hanem a Liget beépítése elleni tiltakozás áll. A fairtást hónapok óta akadályozó Ligetvédők szerint a bejelentés csak blöff, aminek "nyilvánvalóan kommunikációs szerepe van", és "ez az átültetési pávatánc nagyon sokba fog kerülni a budapestieknek". Úgy vélik: az, hogy egészséges fát nem vágnak ki, nem jelent mást, mint azt, hogy hamarosan "előtérbe kerülnek azok a szakértők, akik jó pénzért és meggyőződésből kiadják majd az összes szabálytalanul kivágandó fának a beteggé nyilvánító szakvéleményt".

Az átültetés ötletét értelmetlennek tartják, hiszen az építkezések és közmű fektetés nem teszik majd lehetővé a folyamatos gondozásukat, öntözésüket, kímélésüket. De ha mégis megkísérlik, egy ilyen művelet a nyár közepén biztos, hogy a fák pusztulását vonná maga után. Ezzel kapcsolatban Megyeri Szabolcs kertész a Klubrádiónak úgy nyilatkozott: átültetés előtt a fákat el kell kezdeni öntözni, tápanyagozni, felkészíteni a lombkoronájukat. Ez az időszak egy évig is eltarthat a konkrét átültetés előtt. Aggódik amiatt is, hogy a Magyar Zene Háza tervezett építkezése közben a százéves platánok gyökereit akár félbe is vághatják, ami a fák biztos halálát jelentené.

A Sághi Attila beszélt arról is, hogy a Városligetben a biztonsági erők fokozott jelenléte napokon belül megszűnhet. Mint mondta, bár kaptak tájékoztatást a biztonsági emberek bevetéséről, őket is meglepte ennek mértéke. Ez a kijelentés pedig azért érdekes, mert mint a Városligetinfo megírta, a Közbeszerzési értesítőből kiderült, hogy épp a Városliget Zrt. írt ki pályázatot a terület 24 órás, emelt szintű őrzésre, ami "az Ajánlatkérő jelzése alapján, 24 órán belüli - intézkedésként, kiemelten nagy létszámú (akár 100 fő feletti) élőerős őrzés egyidejű megjelenítését, felvonulását" jelenti.

A verőemberek visszahívásában az is szerepet játszhatott, hogy jelenlétüket a neves esztéta és a Liget projekt egyik legrégebbi támogatója, György Péter is elfogadhatatlannak tartja. "Nem kívánok tovább részt venni ebben a munkában akkor, ha azok az őrző-védő emberek onnan nem tűnnek el és nem állíttatik helyre a jog" - mondta a Magyar Narancsnak adott interjújában, hozzátéve: a Liget az Orbán-kormány elleni gyűlölet szimbolikus tere lett. "A szimbolikus tereket az emberek nem választják, hanem létrejönnek, és innentől fogva ez egy másik játszma".

Veszélyben a fák a Budai Várnál is
Kivágás fenyegeti az épülő miniszterelnöki hivatal alatti fákat, és már az építkezés idején is kárt okoznak bennük - hívta fel a figyelmet blogján V. Naszályi Márta, a Párbeszéd Magyarországért I. kerületi képviselője. Mint írta, Zoboki Gábor, a karmelita kolostor átalakításának tervezője néhány hete egy testületi ülésen azt mondta, a Várhegy keleti lejtőjén lévő fák útban vannak, el fogják esetleg takarni az épülő miniszterelnöki rezidenciát, és hogy milyen szép lenne a várfalak alatt húzódó szerpentin sétány, ha nem takarnák el a fák. A képviselőnő beszámolt arról, hogy az építkezésnél használt állványokat a várfal tövében élő fák tövéhez rögzítették., a kicsit lejjebb álló fák törzsébe pedig drótkerítést szögeltek; mert a fákat nem élőlénynek, hanem egyszerű tereptárgynak tekintik.



Több lehallgató-készüléket és kamerákat is találtak a rendőrök az MTVA Kunigunda úti épületében - írja a 444.hu.