megfigyelés;lehallgatás;MTVA;Vaszily Miklós;

FOTÓ: Népszava

- "Nagyüzemben" végezték a lehallgatást az MTVA-nál

Több lehallgató-készüléket és kamerákat is találtak a rendőrök az MTVA Kunigunda úti épületében - írja a 444.hu.

A felfedezés egy fatális véletlennek volt köszönhető: a nagy esőzések miatt beázott az igazgatói tárgyaló. Miután az épületüzemeltetők megállapították a bajt, a szárításhoz leszedték a kábelcsatorna tetejét - ekkor vált láthatóvá az abba rejtett mikrofon. A szerelők jelezték a biztonsági vezetőnek, hogy furcsa dologra bukkantak, ő pedig bejelentést tett a nyomozóirodánál. 

Vaszili Miklós vezérigazgató tárgyalójában már korábban megtalálták a lehallgató készüléket, majd a szomszédos helyiségben -Enyedi Csaba kabinetvezető irodájában-  a rögzítő készüléket is. Ezen kívül más berendezéseket és egy kamerát is lefoglaltak a rendőrök.

Találtak egy harmadik hang és képfelvétel készítésére alkalmas készüléket is a negyedik szinten Vas Imre üzemeltetési igazgató irodájának egy zárt szekrényében. Ő a felelős az épület technikai felszereltségéért, így ha bármilyen műszaki berendezést telepíteni kell, az Vas felelősségi köréhez tartozik.

A megfigyelés szinte biztosan nem titkosszolgálati megrendelésre készült, mivel ebben az esetben a rendőrség nem indított volna nyomozást - az alkotmányvédelemmel történt kapcsolatfelvétel után az se biztos, hogy egyáltalán kiszálltak volna a helyszínre. Ezzel szemben a hatóságok rögtön elismerték a sajtónak, hogy nyomozni kezdtek.

Többeket, és rendszerszerűen hallgattak le. Ez alapján az is kizárható, hogy valaki személyes célból figyelte volna meg Vaszilyt, vagy pusztán gazdasági célú lett volna a cselekmény, mivel aláírási joga egyedül a vezérigazgatónak van. Minden jel szerint szervezetten és politikai okokból figyeltek meg a vezetőket az MTVA-ban. Erre utalnak egyébként a cselekmény helyszíni körülményei is.

A 444.hu további érdeklődésére az MTVA sajtóosztálya annyit reagált, hogy folyamatban lévő rendőrségi ügyeket nem kommentálnak, és a hatóságok közléseit tekintik irányadónak. A rendőrség az ügyben nem válaszolt egyetlen kérdésre sem.

A teljes cikket itt olvashatja!

A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy a kormány "ne merje korlátozni" a magyarok rendszerváltozáskor megszerzett jogait és ne módosítsa a gyülekezési törvényt.