Emmi;finanszírozás;gyermekhospice;

Illusztráció. Fotó: Thinkstock

- Embertelenség - Végveszélyben a gyermekhospice

Súlyos nehézségekkel kell megküzdenie az ország első gyermekhospice-házának, a Dóri Háznak, ahol a fizetésképtelenség miatt előfordult, hogy a villanyt is kikapcsolták, és gondot jelent a bérek kifizetése is – értesült a Magyar Nemzet. Bár a kormány már tavaly ígéretet tett arra, hogy társadalombiztosítási finanszírozással működhetnek majd a gyermekhospice-házak, ez máig nem valósult meg. Az országban sehol nincs olyan kórház, ahol működne gyermekek számára élet végi ellátást nyújtó osztály.

Az alapító még 2006-ban kezdett harcolni azért, hogy Magyarországon is létesüljön egy gyermekhospice- ház, végül 2010-ben alapította meg a Dóri Házat, amelynek fő feladata nem elsősorban a palliatív, vagyis az élet végi ellátás (bár ez is elérhető), hanem a hozzátartozók mentesítése. Azok a gyermekek, akik gyógyíthatatlan betegek, de még 5-10 évig is élhetnek, minden évben 21 napot térítésmentesen tölthetnek náluk, hogy ezzel némileg tehermentesítsék az őket a mindennapokban ápoló családtagokat.

Gyura Barbara a működtető alapítvány elnöke a ház finanszírozása kapcsán kijelentette: normatív támogatást nem kapnak az államtól, bár az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nemrégiben megítélt ötmillió forintot, de már március óta várnak rá. 

A teljes cikket itt olvashatja!

Az LMP szükségesnek tartja az önálló határőrség felállítását, ahelyett, hogy a feladatokra a már jelenleg is létszámhiánnyal küzdő rendőrség kapacitásait használnák.