Peking;Juncker;csúcstalálkozó;Tusk;

- Pekingben az Unió vezetői

Szerdán fejeződik be az Európai Unió és Kína közötti csúcstalálkozó Pekingben, amelyen Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is részt vesz. A nyitónapon a két uniós politikus Li Ko-csiang miniszterelnökkel találkozott. A megbeszéléseken elsődlegesen gazdasági kérdések kerülnek szóba. 

Amikor 2001-ben Pekinget felvették a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO), ígéretet kapott arra, hogy ez év végéig piacgazdaságnak minősítik. Ez azért fontos Kína számára, mert elkerülné a tömeges gazdasági eljárásokat. Pekinget ugyanis azzal vádolják, hogy jóval áron alul árul bizonyos termékeket. Az Európai Parlament májusban nagy többséggel olyan döntést hozott, hogy Kínának nem biztosítják a piacgazdasági státuszt. Az EU szerint ugyanis további védőmechanizmusokra van szükség ahhoz, hogy elkerüljék a kínai áruk tömeges uniós importját. Brüsszel számára elsősorban az jelent problémát, hogy Kína olcsó acéllal árasztja el az EU-t, ennek hatására sok uniós munkahely kerül veszélybe. Szakértők szerint azonban más szektorokat is veszély fenyegeti.

Egy korszak ér véget a Vatikánban azzal, hogy Federico Lombardi szeptembertől távozik a vatikáni szóvivői iroda éléről.