lakáspiac;ingatlanok;ingatlanárak;

Illusztráció: Thinkstock

- Megint drágulnak az ingatlanok Budapesten

Az idei első negyedéves stagnálás után folytatódott a 2014-ben elindult ingatlan-áremelkedés a második negyedévben, míg tavaly júniusban 217 ezer forint volt az országos átlagos négyzetméterár, az idén júniusra 250 ezer forintra emelkedett - közölte a Duna House (DH) ingatlan franchise hálózat saját adatain alapuló felmérése alapján. 

A fővárosban a vevők többsége változatlanul 40-60 négyzetméter közötti ingatlant vásárolt, ugyanakkor miközben Budán 2015 első felében a tranzakciók 27 százalékát tette ki a 400 ezer forint feletti négyzetméterárú adás-vétel, az idén már minden második ilyen volt. Pesten 11-ről 30 százalékra ugrott a legmagasabb ársávban megkötött ügyletek aránya.

Németországban erősödött az Európai Unió és Angela Merkel kancellár támogatottsága - mutatták ki pénteken ismertetett közvélemény-kutatások, amelyek szerint a brit uniós tagságról tartott népszavazás révén Németországban első alkalommal többségbe kerültek azok, akik szerint az uniós tagságnak több előnye van, mint hátránya.