Ez már nem játék. Pedig önkéntelenül eszünkbe juthat a gyerekek kedvenc időtöltése, amikor el kell egymás elől foglalni valamilyen pontot és a győztes kimondhatja: enyém a vár, tiéd a lekvár!
A kedves vezető kimondta. Nem is egyszer. Most tehát megint az történik, amit ő akar. Helytartói, famulusai az ő érdekében járnak el. Az ár nem számít. Ha egyszer pusztulnia - vagy az ő szóhasználatukkal: megújulnia - kell a Városligetnek, akkor hajrá, történjen, aminek történnie kell.
Orbán Viktor már első kormányfői ciklusa idején a budai Várba akarta költöztetni hivatalát. Akkor azonban - a választók kiszámíthatatlan akarata miatt - nem maradt rá ideje. Most van. Csakhogy így új helyet kellett találni például a Nemzeti Galériának is. Meg is lett. A Ligetben. Ez is része a nagyszabású projektnek, amelynek előkészítése - finoman szólva - nem túl békésen indult.
Ám amit ez a hatalom eltökélt - s a jogszerűség kedvéért törvénybe is foglalt -, annak senki és semmi nem állhatja útját. Ezt tapasztalhatták a héten a tiltakozók is, amikor náluk sokkal több rendőrrel találták szembe magukat. A küzdelem - ha egyáltalán annak nevezhető - kimenetele nem lehetett kétséges.
A nemzeti együttműködés régóta virágzó rendszerében azonban nincs csendes diadal. Még rá is kell tromfolni arra, hogy a ligetvédőket eltávolították az építési (bontási) területről, ahol természetesen jogellenesen tartózkodtak. Miután viszont a holmijukat nem vihették magukkal, néhány óra múltán a rend éber őrei még azt is hírül adták, hogy kábítószer fogyasztásának nyomaira bukkantak. Több se kellett a Fidesznek. Közleményt adtak ki és felszólították az aktivistákat, tisztázzák valódi céljukat. Szerintük ugyanis a tiltakozók netán nem is a Városligetet védenék, nem is a környezetért aggódnak, hanem egy drogtanyáért.
Ennél már nincs lejjebb. Azt ugyanis még értjük, hogy a kedves vezető akaratát tűzön-vízen át ki kell szolgálni. De az már erősen kétséges, hogy az ő kívánsága lenne a tiltakozók minél rosszabb színben való feltüntetése is. Csak a hívek már megint túlteljesítettek.
Ezért mondjuk, hogy ez már nem játék, hanem a rendszer szomorú valósága.
