Debrecen;MTK;Videoton;továbbjutás;Európa Liga-selejtező;

- Magyar fociklubok: háromból három?

Hosszú évek óta nem volt példa arra, hogy az Európa-ligában induló éppen aktuális három magyar csapat közül mindhárom továbbjusson a sorozat második selejtezőkörébe. Erre viszont most komoly esély mutatkozik.

A három magyar klub közül (Videoton, MTK, Debrecen) kettő szinte biztosan továbbjut a nemzetközi kupában. A Videoton hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a moldovai Zaria Balti ellen, az MTK döntetlent játszott Kazahsztánban az Aktobe ellen, a Debrecen pedig idegenben öt góllal múlta felül a San Marinó-i La Fiorita együttesét idegenben.

A moldovai visszavágón is győzelmet aratna a Videoton. A fehérvári együttesben futballozó Fejes András a vidi.hu-nak elmondta, reméli, hogy Kisinyovi meccset is győzelemmel zárja csapata. ,,Bízom benne, hogy könnyebb dolgunk lesz, mint az első mérkőzésen, amikor az ellenfelünk arra rendezkedett be, hogy kapott gólok nélkül ússza meg a találkozót, ami szerencsére nem sikerült neki. Most viszont lépéshátrányba kerültek, ha tovább akarnak jutni, akkor támadniuk kell, és az nekünk kedvezhet, ha kinyílnak és teret engednek” – nyilatkozta a Videoton védője.

 Labdarúgó Európa-liga, 1. selejtezőkör, visszavágók
Debrecen-La Fiorita (san marinói) (Első mérkőzés: 5-0; 18:00 Tv.: M4 Sport)
MTK-Aktobe (kazah) (1-1; 18:00)
Zaria (moldovai)-Videoton (0-3; 19:00 Tv.: Duna World)

A legnehezebb dolga csütörtökön az MTK-nak lesz. A kazahsztáni első meccsen elért döntetlen után még bármelyik csapat továbbjuthat. A budapesti együttesnél bíznak a sikerben. ,,Mi is egyértelműen továbbjutást várunk, ezért dolgozunk, de véletlenül sem szabad lebecsülnünk az ellenfelet. Ahogy nálunk, úgy náluk is megvan az a néhány játékos, akiben mindig benne van a gól és az sem véletlen, hogy a klubvilágranglistán 150 hellyel előrébb rangsorolják nálunk a kazah együttest” – nyilatkozta Teodoru Vaszilisz, az MTK vezetőedzője.

BL: Skënderbeu helyett Partizani
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) bejelentette, hogy elutasította az albán Skanderbeu keresetét. Ez azt jelenti, hogy a Ferencváros játék nélkül jutott tovább a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik selejtezőkörébe.
Csakhogy az UEFA tegnap különös döntést hozott. Úgy határozott, hogy a zöld-fehéreknek a korcei együttes helyett az eddig az Európa-ligában érdekelt, szintén albán együttessel, a Partizani Tiranával kell megmérkőznie.

Érmeket remélnek a magyar birkózóktól a riói olimpián. Erre utalt a birkózók sajtótájékoztatóján a szövetség elnöke, Németh Szilárd. Az egykori fideszes rezsibiztos egyebek mellett elmondta, hogy az ifjúsági sportolókat érintő legnagyobb változás a várhatóan Kozma Istvánról elnevezendő magyar birkózóakadémia, amelynek megvalósítására a 2017-es költségvetésben kétmilliárd forintot különítenek el.