Korunk egyik legelismertebb francia gazdasági szakértője, Thomas Pikkety a Le Monde blogrovatában, tehát hangsúlyozottan magánvéleményként fejtette ki, hogy mit kellene végiggondolnia és min változtatnia Európának a Brexit után. Ami történt, a brit szavazás eredménye az Unió bevándorlási politikájának bírálata. A mind kíméletlenebb versengésnek, amely súlyosan növelte az egyenlőtlenségeket. Demokratikus és haladó válaszok híján nem meglepő, hogy a populista és középosztálybeli rétegek az idegengyűlölethez folyamodtak. A jobb- és balközép kormányok a Rajna mindkét partján hatalmas felelősséggel tartoznak azért, ami bekövetkezett. Németországban például, az idestova évtizede hangoztatott nézetek, jottányit sem változtak. Mit kellene cselekedni tehát?
Egyértelművé tenni, hogy az Unió nem korlátozódhat az áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlására minden pénzügyi, szociális és szabályozott ellenérték nélkül. Ahhoz, hogy mindez tartós legyen, a gazdasági növekedésnek közszolgálati rendszerre, infrastruktúrára, oktatásra és egészségügyre van szüksége, egyetemi cserékre, az esélyek egyenlőségére, és mindennek magas az ára. A francia és a német vezetőknek ma mindenütt nacionalizmussal kell szembenézniük, a brit szigetországban, Lengyelországban, Magyarországon. Ez a veszedelem annál is súlyosabb, mert Európában a baloldali radikalizmus is jelen van, így elkerülhetetlenül és gyorsan fölül kell vizsgálni az adósságok rendszerét. Az európai, különösen a görög tartozásokra sürgős volna olyan moratóriumi rendszert kidolgozni, amely tekintélyes növekedést biztosít, pezsdíti a beruházásokat, a képzést és a kutatást.
Az Európa Tanács szerinte olyan gépezetté vált, amely egymás ellen uszítja a nemzeti érdekeket, megakadályoz minden lehetőséget a demokratikus döntésekre, kontinentális szinten a többségi cselekvésre. Abban a pillanatban, ha kérdést szögeznek bárkinek is, legyen az államfő vagy pénzügyminiszter, aki 82 millió németet, 65 millió franciát vagy akár 11 millió görögöt képvisel, a kisebbségi vélemények megsértése nélkül lehetetlen demokratikus döntésre jutni. Az intézményi rendszer is egyike azon elemeknek, amelyek elviselhetetlenné teszik Európát.
A bezárkózással szemben két változat is szóba jöhet. Akadnak olyanok, akik azt indítványozzák, hogy drasztikusan csökkentsék az Európa Tanács szerepét, a hatalom javát ruházzák át az Európai Parlamentre. A megoldás egyszerűségénél fogva csábító. A hátránya, hogy teljesen zsákutcás szereplésre kárhoztatja a nemzeti politikai intézményeket, így még inkább hozzájárul ahhoz, hogy a Brexit láncreakcióként működjön. Ígéretesebbnek látszik Piketty szerint egy olyan kétkamarás rendszer, amely az európai törvényhozást egyrészt közvetlenül az állampolgárok voksaira építené (mint a mai EP), másfelől létrejönne egy parlamenti tanács, amely a nemzeti parlamenteket képezné le - az egyes országokban jelenlévő pártok arányait figyelembe véve. Ez a kétkamarás módszer eltérne az amerikai, német és egyéb gyakorlattól. A vita megkezdődhetne, érdeme volna, hogy gyorsan eloszlathatná a félreértéseket.
Legalábbis Piketty ebben bizakodik. Talán érdemes volna hallgatni rá.
