késelés;Iharosberény;

FOTÓ: Thinkstock

- Megszúrta feleségét és szeretőjét a féltékeny férj

A Somogy Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 25 éves férfival szemben, aki Iharosberényben késsel megszúrta feleségét és barátját - írja a Somogy Megyei Főügyészség közleményében.

A vádlott és felesége hat éve éltek házasságban, az asszony azonban – azt feltételezve, hogy férje házasságon kívüli viszonyt folytat – érzelmi kapcsolatba került férje barátjával. Amikor a férj nem tartózkodott otthon, a nőt felkereste a barátja, akiket az időközben hazatérő vádlott az utcán talált, és az egymás iránti viselkedésükből rájött, hogy a felesége és barátja között szerelmi viszony van, amitől indulatos lett. Az asszony a vádlott elől elmenekült, azonban a vádlott utolérte, hajánál fogva a földre rántotta és az utcán vonszolta, miközben egyszer fartájékon, egyszer mellkason szúrta az időközben magához vett 16,5 cm pengehosszúságú csontozó késsel. A nő segítségére sietett barátja, akit a vádlott szintén mellkason szúrt. A sértettek életveszélyes sérüléseket szenvedtek.

A vádlott előzetes letartóztatásban van, az ügyészség vele szemben börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta - olvasható a közleményben.

Meghalt egy motoros, miután Oszlár és Hejőkürt között összeütközött egy személygépkocsival csütörtökön - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A képre kattintva galéria nyílik!