Lars Lagerbäck (Izland)
A svéd szakember tényleg csodát tett. Az Európa-bajnokság előtt senki sem adott volna egyetlen fillért sem arra, hogy Izland a negyeddöntőig menetel. Utóbb lehet is talán némi hiányérzet a magyar szurkolókban, hogy nem mi jutottunk el oda, s nem a mi nagy álmunk valósult meg, hiszen az északi együttes elleni csoportmeccsen bebizonyosodott: semmivel sem jobbak nálunk.
Szerencsével, egy igen erősen vitatható büntetővel jutottak vezetéshez velünk szemben, majd a mérkőzés utolsó félórájában a kapujukhoz szögeztük őket úgy, ahogy erre az angolok öt percen át sem voltak képesek. Elmondhatjuk, a csoport második helyezettje, Izland kapta a könnyebb ellenfelet a nyolcaddöntőben. Mindez természetesen semmit sem von le a svéd szakember, Lars Lagerbäck érdekeiből.
A nyolcaddöntőben épp régi barátja, Roy Hodgson csapatát sikerült két vállra fektetnie. Lagerbäcknek valóságos forradalmat sikerült véghezvinnie Izlandon éppen úgy, mint a hetvenes években hazájában, Svédországban az angol Bobby Houghtonnak, aki modern módszerek sorát vezette be. Az izlandi csapat játéka Lagerbäck filozófiájának „terméke”. A lényeg: együtt, viszonylag szűk sávban mozogjon együtt az egész csapat, a védőktől a támadókig, s ha az ellenfélnél van a labda, a csatárok is úgy védekezzenek, mintha hátvédek lennének. Az angolok teljesen ötlettelen játékán is láthattuk, mennyire nehéz megtalálni ennek a focinak az ellenszerét.
S hogy milyen úriember Lagerbäck, mi sem bizonyítja jobban: az angolok legyőzése után Hodgsonnak hálálkodott. Elmondta, nélküle sosem jutott volna el idáig. A svéd népszerűségét jelzi az Iceland Review című lap főcíme: „Lagerbäck for President!”
Bernd Storck (Magyarország)
Senki sem lehet próféta a saját hazájában. Bernd Storck Németországban csak segédedzőként dolgozott, vezetőedzőként soha. Aztán 2008-tól hároméves kazahsztáni kaland következett, s két évig a nemzeti együttest is irányíthatta. 2015-ben került Magyarországra az U20-asokhoz, majd Dárdai Pál távozásakor lényegében kényszermegoldás volt a válogatott élére. Senki sem sejtette, szinte „kitalálták” őt arra, hogy a nemzeti csapatot irányítsa. Tudományos módszerekkel mérte fel rendszeres időközönként a játékosok edzettségi szintjét, illetve rendkívüli alapossággal elemezte az éppen aktuális ellenfél játékát.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar válogatott mindig az ellenfélhez alkalmazkodott, sőt. Kialakított egy játékrendszert, amely Dárdaival szemben nem a védekezésre épített, hanem vállalta a nyílt sisakos játékot. Ebben kulcsszerepet kaptak a szélsőhátvédek, a védelem előtti szűrők, továbbá a csatár, Szalai Ádám, aki elképesztő munkabírásról tett tanúbizonyságot. Olyan játékosokat válogatott be, akik távolról is képesek jól lőni.
Németes szigorát is kiválóan érvényre juttatta azzal, hogy elérte: játékosai a lefújásig koncentráljanak, s ne érje őket az a baleset, ami már ki tudja hányszor következett be velünk, vagyis ne az utolsó percekben kapjunk gólt. A sikertől függetlenül Storck maga is hangsúlyozta, hogy még csak az út elején tartunk, hiszen ki kell harcolni a világbajnoki részvételt, ami rendkívül nehéz feladatnak ígérkezik.
Antonio Conte (Olaszország)
Azok, akik már évtizedek óta nyomon követik az azzurri szereplését a különböző nemzetközi tornákon, többször is dühösen állapíthatták meg, hogy az olaszok semmit sem csináltak, mégis mindig továbbjutottak, s az elődöntőig, vagy a döntőig meneteltek. Kétségtelen tény, hogy az olasz nemzeti tizenegy játéka látványosnak igen ritkán volt nevezhető, s ha nem játszottak volna olyan kiváló focisták náluk, mint Roberto Baggio, Gianluca Vialli vagy Christian Vieri, akkor focijuk tényleg „dögunalomba” fulladt volna.
Conte ezen változtatott. Rendkívül látványosan, szórakoztatóan játszik az együttes, s felhozott olyanokat – köztük a brazil gyökerekkel rendelkező Édert –, akik nem számítanak igazi sztárnak, a válogatottban azonban valóban mindent alávetnek a csapat érdekeinek. Contét igazi maximalistaként ismerik. Egy róla szóló könyvben írták: a 2013-2014-es bajnokságban a Juventus az utolsó előtti fordulóra készült. A torinóiak óriási fölénnyel vezették a bajnokságot, már hetekkel korábban biztosították az aranyérmet. Conte azonban olyan szigorral készült a Cagliari elleni találkozóra is, mintha bajnoki finálét játszana. Amikor például Gianluigi Buffon azt közölte, az elnök hívatta, hogy a prémiumról beszéljenek, úgy leteremtette őt és az egész csapatot, hogy zengett tőle az öltöző. Győztek is 3-0-ra, így a Juve 100 pontnál is többet szerzett, amire nagyon ritkán van példa Itáliában.
Conte kemény ember, aki tehát ha kell, az együttes ikonját, a 38 éves Buffont is leteremti. Azt próbálja sulykolni játékosaiba: nem a pénzért játszanak, nem szívességet tesznek a nézőknek azzal, ha pályára lépnek, hanem értük vannak, s ha nem szeretnek focizni, inkább ne is válasszák ezt a szakmát. Kedvenc hadrendje a 3-5-2, a Juventust – amellyel három bajnoki aranyat nyert – is így állíttatta fel. Edzői pályafutása kezdetén, Bariban és Sienában ugyanakkor még a 4-2-4-t preferálta. Csapataiban a középpályások igen gyorsan fejlődnek fel a támadásokhoz, de ha az ellenfélnél van a labda, a támadók is gyorsan húzódnak vissza. Contének az Eb a hattyúdala a válogatottnál, nyártól a londoni Chelsea irányítását veszi át, s amint azt a spanyolok elleni 2-0 után elmondta, egyáltalán nem bánta meg ezt a döntését.
