Felettébb hektikus az Európai Unió és Törökország viszonya. Recep Tayyip Erdogan török elnök ismét éles támadást intézett az Európai Unió ellen. A Brexitről szóló népszavazástól vezérelve felvetette a lehetőségét annak, referendumot rendeznek arról, folytassák-e a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A kérdés egyszerűen hangzik: „Akarja-e folytatni az EU-val a tárgyalásokat, vagy sem?”
Az EU-török viszony tekintetében meghökkenést keltett, hogy nem engedték be a német kereszténydemokrata politikust, Ralf Barauksiepét az incirliki légibázisra, a német Bundeswehr egységeihez. „Ha így viselkedik Törökország, hosszabb távon nincs értelme annak, hogy hadseregünk itt állomásozzon” – közölte Tobias Lindner, a Zöldek védelmi ügyekben illetékes szakértője. A CSU egyik szóvivője, Florian Hahn szóba hozta azt is, hogy áthelyezhetik az ottani légibázison tartott Tornado repülőgépeket is.
Mevlüt Cavusoglut azonban nem hatották meg ezek a kijelentések. A török külügyminiszter szerint a német politikusok nem kívánatosak a légibázison. Mi az oka ennek az elutasításnak? Ankarai illetékesek továbbra is a sértődöttet játsszák amiatt, mert a Bundestag népirtásnak minősítette a török hadsereg 1915-1916-os fellépését az örményekkel szemben.
Erdogan szerint az Unióval megkötött menekültügyi megállapodást követő események, valamint a vízummentesség ügye mind azt mutatja, hogy az európaiak nem tekinthetőek megbízható partnernek. „Nem tartják meg az ígéreteiket” – hangoztatta, de rögvest azt is hozzátette, ő bizony átlát a szitán. „Ezért kérdezgetitek azt (mondta tegezve az EU-nak): Hogyan lehetne megszabadulni Erdogantól?” A török elnök azzal vádolta Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét, hogy „nem ismeri” a török népet. Mint mondta, honfitársai „nincsenek rákényszerítve” sem az uniós megállapodásra, sem a vízummentességre. „Most a szó legszorosabb értelmében Törökország mögött kullogtok", fogalmazott Erdogan, aki szerint most Európa azon töpreng mi lesz vele, ha Törökország megnyitja kapuit, s Európába engedi a menekülteket.
Cavusoglu is úgy foglalt állást, hogy bizalmi válság alakult ki az EU és Törökország között. Azt közölte, hogy Erdogan azon ötletét, amely szerint referendumot kellene rendezni a csatlakozási tárgyalások folytatásáról, „fenyegetésként” és „nyomásgyakorlásként” fogták fel az Európai Unióban. Szerinte azonban szó sincs erről, ez csak „konzultáció”, amelyet „Ankara folytat a néppel”.
Mindez nem túl biztató előjelek az EU és Törökország közötti újabb csatlakozási tárgyalások előtt, amelyre június 30-án kerül sor. Ezen az ülésen nyitják meg az újabb, immár 15., egyébként pedig a 33. számú csatlakozási fejezetet a törökökkel, amely a pénzügyekről és költségvetésről szól. Az EU állam- és kormányfői ezzel teljesítik azt az ígéretüket, amelyet még márciusban tettek, amely szerint júniusban megnyitják ezt a fejezetet.
Törökország és az Európai Unió viszonya régi múltra nyúlik vissza, de ezt inkább egy helyben topogás jellemezte, s csak fellángolások voltak ebben a viszonyban. Ankara 1949 óta tagja az Európa Tanácsnak, 1963-ban pedig az Európai Gazdasági Közösség társult tagjává vált. Az 1973-ban életre hívott Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (OSCE/EBESZ) is alapító tagja. Az ország 1987 áprilisában nyújtotta be kérelmét, hogy az EGK formális tagja legyen. Az Európai Bizottság erre 1989 decemberében reagált, azt közölve, hogy ez kedvezőbb időben meg is történhet, amikor a gazdasági és politikai helyzet ezt lehetővé teszi. A Bizottság Ciprus megoldatlan helyzetére, valamint a feszült török-görög viszonyra is utalt. Ezt a pozícióját az Európai Tanács azon az 1997-es csúcstalálkozóján is megerősítette, amikor megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat a 2004-ben csatlakozott tíz állammal, köztük Magyarországgal.
A kilencvenes években egyébként Törökország szoros kapcsolatokra törekedett az EU-val, 1995-ben vámunióra lépett vele. Mérföldkőnek számított az Európai Tanács 1999-ben, Helsinkiben rendezett csúcstalálkozója, amelyen az EU állam- és kormányfői úgy határoztak, hogy Törökországot ugyanaz a bánásmód illeti meg, mint az összes többi csatlakozásra készülő országot. A következő jelentősebb dátum az EU és Törökország viszonyában a 2002-es koppenhágai uniós csúcs volt. Ekkor úgy határoztak, hogy az Unió „késlekedés nélkül” megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal, amennyiben Ankara teljesíti a koppenhágai kritériumokat. Az Európai Tanács a csatlakozási tárgyalások 2005-ös megkezdésére tett javaslatot. 2004. december 16-án az EU vezetői meg is állapodtak abban, hogy a csatlakozási tárgyalások 2005. október 3-án kezdődhetnek meg Törökországgal.
Több bel- és külpolitikai oka volt annak, hogy a csatlakozási tárgyalások zsákutcába jutottak az elmúlt tíz évben. Ausztria és Franciaország bejelentette, hogy népszavazást rendez Ankara esetleges uniós integrációjáról. A tárgyalások előrehaladásának ugyanakkor legnagyobb akadálya a ciprusi kérdés. 2009 decemberében Ciprus hat fejezet tárgyalását torpedózta meg, köztük az igazságügyről és az alapjogokról szólót, az energiaügyi, az oktatási és kulturális fejezetet arra hivatkozva, hogy Ankarának mindenekelőtt Ciprussal kellene rendezni a viszonyát. Ennek következtében 2010 júniusa után három évig egyetlen fejezetet sem nyitottak meg az országgal, ami miatt egyre feszültebbé vált Brüsszel és Ankara kapcsolata. Világossá vált, hogy Törökország nem tudja teljesíteni célkitűzését, amely szerint már 2013-ban az EU tagjává válhat. Némi reménysugarat jelenthetett ugyanakkor Ankara számára, hogy 2013 őszén megnyitották a regionális politikáról szóló fejezetet, amellyel a megnyitott fejezetek száma 13-re nőtt, ebből egyet zártak le ideiglenesen. Jelenleg az Európai Bizottság 14 témakörben folytat tárgyalásokat a törökökkel.
Törökország uniós csatlakozásának esélyeit aligha növeli a brit uniós kilépésről szóló népszavazás. Ráadásul az Európai Bizottság már korábban jelezte, hogy 2019-ig nem s lesz szó semmiféle bővítésről. Ugyanakkor valójában nem is prioritás a törökök számára az integráció. A vízummentesség sokkal fontosabb lenne számukra. Ám e tekintetben sincs áttörés, mert Ankara nem hajlandó teljesíteni az Unió minden erre vonatkozó feltételét. Nem vonja vissza a terrorellenes törvényt, amelyet Brüsszel antidemokratikusnak tart.