Mint sorozatunk előző részeiből kiderült, a 19. század végére a kender orvosi és rekreációs célú használata általánosan ismertté vált Európában, legalábbis az értelmiségi körökben. Rekreációs célra elsősorban a Közel-Keletről és Észak-Afrikából megismert hasis formájában fogyasztották, vagyis a Cannabis Indica növény gyantáját szívták el dohánnyal keverve, vagy szájon át vették magukhoz. Ugyanakkor Afrikában, Ázsiában és Európában évezredek óta ismert volt a növény, ipari használata - kötél, ruhák, papír, stb. készítése - mindenhol elterjedt.
Afrikai rabszolgák
Hogy Amerikában őshonos-e a kender, arról megoszlanak a vélemények. Egyes források szerint már a Kolumbus előtti időkben is ismerték az őslakók a növényt, mások szerint az Afrikából behurcolt rabszolgák ismertették meg a mai latin-amerikai országok népességével. Quo vadis cannabis? című munkájában ifj. Sipos László idézi Bayer István Kenderkörút című kötetét. Eszerint "a spanyol hódítás idején, a 16. században, Dél-Amerikában és Közép-Amerikában az indián lakosság körében már ismert volt a kender. (...) Az egyértelműen bizonyítottnak tűnik, hogy Brazíliában a kannabisz-szívás szokását az Afrikából odahurcolt fekete rabszolgák honosították meg.” Észak-Amerikába a kannabisz kétféle úton került: egyrészt a 19. század végére elérte Közép-Amerikát és Mexikót, ahonnan aztán Texasba és Louisiana-ba terjedt tovább. Emellett szintén az új kontinensre hurcolt afrikai rabszolgák vitték magukkal, mint élvezeti szert. "Ennek dacára általános az a vélemény, hogy az Egyesült Államokban csupán a 20. század elején kezdett terjedni a kannabisz-szívás, főként egyes déli, délnyugati államokban. A szokást a Mexikóból érkező munkások hozták magukkal, erre utal a drognak már a neve is: a spanyol-mexikói marijuana (...) elnevezés alakult át marihuánává. (...) Az amerikai városok közül New Orleanst emlegetik a leggyakrabban, ahol állítólag már 1926-ban széles körben elterjedt volt a marihuánaszívás. Abban az időben az Egyesült Államokban elsősorban három társadalmi réteget érintett a szokás elterjedése: a mexikói eredetű és fekete lakosságot, valamint a nagyobb városok jazz-zenészeit és rajongóikat.”
Dél-Amerikában már a 16. században termeltek kendert, és felismerték kábító tulajdonságát is. Különösen szegények körében volt népszerű, ezért "opío do popré-nak", a szegények ópiumának is nevezték. Egy leírás szerint Mexikóban is már ebben az időben használták rituális összejöveteleken: szájról szájra járt az óriási, hasissal készített - dohánnyal kevert - szivar. A hasisélvezet olyan mértékű volt, hogy 1550-ben Antonió Mendoza, az akkori mexikói alkirály rendelettel korlátozta a kender termesztését. Vélhetően Mexikóból származik a marihuána elnevezés is, amely a nőnemű kender növény - sokszor dohánnyal kevert - virága. Az Egyesült Államokban sem a hasis, vagyis a növény gyantájának fogyasztása terjedt el, hanem cigaretta formában, marihuánaként éltek vele. A kannabisz fogyasztásának ezt a formáját sokáig nem tekintették olyan veszedelmesnek, mint a gyanta fogyasztását. Korábban ez igaz is lehetett, hiszen a Cannabis Indica növény virága jóval kevesebb THC-t (tetrahidrokannabinolt) tartalmaz, mint a belőle kinyert hasisgyanta. Mint arra már korábban utaltunk, az 1960-as évek előtt az egyes növények THC-tartalma nem nagyon lépte túl az 1-2,5 százalékot, ám ma - a nemesítésnek köszönhetően - nem ritka a 15-20 százalék THC-tartalmú növény sem.
A termesztéstől a tiltásig
1920-ban lépett életbe az Egyesült Államok alkotmányának 18. kiegészítése, amely betiltotta a szeszes italok előállítását, forgalmazását és fogyasztását. „Az alkoholtilalom idején csökkent az alkoholfogyasztás, a marihuánafogyasztás viszont megnőtt. (...) Miután 1933-ban feloldották az alkoholtilalmat, az állami ellenőrzés a marihuánára irányult.” - írja Mitch Earleywine Marihuána - a tudomány álláspontja című munkájában.
Korábban azonban a kender sokkal inkább támogatott, mint tiltott növénynek számított Észak-Amerikában. Jack Herer A császár meztelen című "kultikus" könyvében példák során keresztül mutatja be, hogy az USA történelmében igen jelentős szerepet játszott a kender ipari célú használata. Mint írja: "1619-ben iktatták be Amerika első marihuána-törvényét Jamestown kolónián, Virginiában, elrendelve, hogy minden farmernek meg kell próbálnia indiai kendert termesztenie. Ugyancsak kötelező kendertermesztést írtak elő Massachusettsben 1631-ben, Connecticutban 1632-ben és Chesapeake kolónián az 1700-as évek közepéig. (...) Benjamin Franklin helyezte üzembe Amerika első kender alapanyagot használó papírmalmát. Ez lehetővé tette, hogy Amerikában szabad gyarmati sajtó működjön, hogy ne kelljen Angliától papírt könyörögni, és igazolni, hogy mire használják." Magát az 1776-os Függetlenségi Nyilatkozatot is kenderpapírra írták, Washington elnök pedig már 1791-ben kenderadót vezetett be, hogy bátorítsa a hazai ipart: "Hozzuk ki a legtöbbet az indiai kendermagból".
Jefferson elnök a kendert szükségleti cikknek nevezte, és dohány helyett inkább kendertermesztésre ösztönözte a farmereket. Az Egyesült Államokban a kender (hemp) szó ma is számos földrajzi elnevezésben előfordul: hemp-stead, hemp-hill, hemp-field, amely a korábbi termesztésre utal. Egyes utalások szerint George Washington elnök, aki ültetvényesként maga is termesztett kendert, orvosi tanácsra, mivel asztmája volt, szívta is a marihuánát, vagyis a rekreációs használattal is megismerkedett.
Herer könyve szerint egy "1850-es összeírás során az Egyesült Államokban 8327 kender ültetvényt számoltak össze (minimálisan 800 hektár területű gazdaságokat), az itt termesztett kenderből ruha, vászon és gyapot bálázására szolgáló kötél készült. A legtöbb ilyen ültetvény délen volt, vagy a határállamokban, elsősorban azért, mert 1865 előtt a munkaerő-igényes kenderipar számára itt rendelkezésre állt a rabszolgák olcsó munkaereje." Utal az orvosi használatra is: "1842-tõl az 1890-es évekig a különböző marihuána- és hasiskivonatok a három leggyakrabban felírt gyógyszer között voltak az Egyesült Államokban. (...) Cannabis kivonatot tartalmazó gyógyszereket gyártott az Eli Lilly, a Parke Davis, a Tildens, a Brothers Smith (Smith Brothers), a Squibb és számos más amerikai és európai vállalat és gyógyszerész. Mindezen idő alatt a cannabis-kivonatot tartalmazó gyógyszerekkel kapcsolatban egyetlen halálesetről sem számoltak be, és nem jegyeztek fel sem függőséget, sem elmezavart, legfeljebb időnként dezorientálttá vagy túlságosan introvertálttá váltak az újonnan próbálkozók."
A kannabiszt tiltó törvények meghozatalára legelőször az 1910-es években, főként a déli államokban került sor, a szövetségi tilalom kiteljesedésének kezdete az 1930-as évekre tehető. Az 1900-as évek elején nagy számban érkeztek az USA-ba mexikói vendégmunkások, körükben népszerű volt a marihuána élvezeti célú használata, s nekik köszönhetően az amerikai lakosság körében is kezdett divatossá válni. A kongresszus 1937-ben fogadta el a „Marijuana Tax Act”-et (Marihuána adótörvény), amely ugyan nem tiltotta be a szert, viszont magas adót vetett ki rá, 1 dollár illetéket unciánként a gyógyászati kannabisz használatára és a 100 dollárt unciánként a szabadidős használatra, ezen felül előírta, hogy a marihuánát kizárólag zárjeggyel volt szabad szállítani. A törvényt „a délnyugati államok vezető politikusai szorgalmazták, akiknek a recesszió idején a felgyülemlett mexikói munkások tömege sokkal súlyosabb problémát jelentett, mint a marihuánaszívás.” - idézi ifj. Sipos.
Az 1930-as években Harry J. Anslinger, a szövetségi kábítószer ellenes hivatal első vezetője indított hadjáratot a marihuána ellen. 1935-re összesen 12 amerikai államban nyilvánították bűncselekménynek a marihuána rekreációs használatát. Anslinger propaganda-filmet is készíttetett, amely készítettek. Az egyik ilyen film, a Reefer Madness - "Spangli őrület" - című alkotás volt, melyet a marihuána használatától való elrettentésnek szántak. Jórészt ebből a filmből származnak azok a ma is használt propagandacélú, teljesen hamis állítások, mint hogy a marihuána használata gyilkosságra, erőszakos cselekedetekre késztet, függőséget okoz és elmebajhoz vezet, hatása alatt nőket erőszakolnak meg, stb. Még évtizedekkel később is készültek hasonló propagandafilmek, ma azonban már inkább ironikusan tekintenek ezekre az alkotásokra. Ám a 30-as években indult Reefer Madness Movement hatalmas károkat okozott a "kender hírnevének".
Jack Herer A császár meztelen című könyvéből
Műanyag vagy természetes
A tiltások mögött sokan - így Herer is - a nem sokkal korábban felfedezett műanyagok gyártóit vélték felfedezni. Eszerint Anslinger marihuána-ellenes kampánya összefüggésbe hozható William Randolph Hearsttel - róla mintázta Orson Welles az Aranypolgár (Citizen Kane) főszereplőjét -, a bulvár megteremtőjével való ismeretségével. Az elmélet szerint a DuPont vegyipari nagyvállalat érdekei álltak a marihuána-ellenes kampány mögött, melynek célja a kenderből készült termékek kiiktatása volt. Mint a Wikipédia írja, a kenderből készült termékek piacát szerették volna megszerezni és a kenderből készült termékeket műanyag termékekkel lecserélni. "A DuPont cég, valamint számos ipartörténész vitatja a nylon-fejlesztés és a (...) marihuána törvények közötti kapcsolatra vonatkozó állításokat. Ennek ellentmondani látszik, hogy annak ellenére, hogy Anslinger nyilatkozatai szerint nem gondolta, hogy a marihuána komoly veszélyt jelent az amerikai társadalomra, mégis belevette a marihuánát is a szabadidős drogok használatát korlátozó kampányába."
Herer könyve szerint ez a következő évtizedekben sem változott: "a Reagan/Bush/Quayle adminisztrációk, egyedülálló gyógyszeripari kapcsolataikkal minden bizonnyal a legmagasabb szinteken inspiráltak annak érdekében, hogy visszatartsák az információkat és dezinformálják a nagyközönséget (...) Ezzel, úgy tűnik, meg akarták menteni saját és barátaik gyógyszer-, energia- és papíripari befektetéseit; hogy ezeknek a mérgező, szintetikus iparágaknak behozhatatlan előnyt biztosítsanak a természetes kenderrel szemben, és megvédjék évi sokmilliárd dolláros profitjukat, amelyet elvesztettek volna, ha a kender és a marihuána nincs betiltva!"
A 1940-es években La Guardia, New York város akkori polgármestere bizottságot szervezett a marihuána-használat hatásainak felderítésére. A bizottság által 1944-ben közzétett jelentés éles sajtóvitát váltott ki, mert a szövetségi drogellenes szervek álláspontjával ellentétes megállapításokat tartalmazott. Ennek ellenére az 1956-ban bevezetett új kábítószertörvény, a „Narcotics Control Act” rendkívüli mértékben megszigorította a kábítószerekkel - így a kannabisszal - kapcsolatos visszaélések büntetéseit. Kábítószer birtoklásáért az első vétség esetén minimálisan 2, a második esetben pedig már minimálisan 5 év büntetést kellett kiszabni.
1951-ben fogadta el az amerikai kongresszus az úgynevezett Boggs-törvényt, amelyben első alkalommal nevezték a marihuánát kábítószernek. Tíz évvel később, 1961-ben, Anslinger munkásságának csúcspontjaként elérte a kannabisz nemzetközi ellenőrzés alá vonását. Az ENSZ 1961-es Egységes Kábítószer Egyezménye a kábítószerek engedély nélküli előállításának, szállításának, tárolásának és kereskedelmének tilalmát kiterjesztette a kannabiszra is, de maga a növény nem, csak annak virágzó vagy termő ágvégződése és gyantája szerepel - ahogy erre a TASZ Kenderkönyve is felhívja a figyelmet. Az egyezményt aláíró mintegy 160 állam a növény termesztését is betilthatja, ha az ország törvényhozása ezt tartja szükségesnek. Az egyezmény szerint a szerződő felek „gondoskodni kívánva az egész emberiség egészségéről és jólétéről, (...) elismerve, hogy a kábítószerélvezet az egyén számára súlyos csapást, az emberiség számára pedig társadalmi és gazdasági veszélyt jelent” megállapodtak abban is, hogy az előírt szabályok megsértőivel szemben büntető rendelkezéseket alkalmaznak. Az USA-beli tiltást tehát lényegében az egész világon átvették, a kendert kriminalizálták, a büntetőjogi szigor csak az utóbbi egy-két évtizeben enyhült a kannabisszal szemben.
