Természetes, hogy örülünk a magyar csapat sikerének, ezzel nem ellentétes elemezni a honi labdarúgást bajait, no meg a szurkolói viselkedéseket. Amit nagyon nem értek: miért a jelszavakat. „Minden magyar együtt örül”, „ritka egységben a magyarság”, és így tovább. Talán végveszedelem van? Nemzeti katasztrófa fenyeget? Miféle tömeg-, vagy inkább egyenesen társadalmi pszichózist korbácsol a hivatásos véleményformáló? A nemzet egysége érték volt (bár akkor se valósult meg úgy, ahogyan legjobbjaink áhították) 1848/49-ben. Érték lett volna, ha 1944-ben, 1956-ban, de most? Örüljünk a továbbjutásnak, nem bedőlve a hatalomnak (és médiumainak), amely a kedves vezető kénye-kedve szerint - előre tudottan - fölösleges stadionokra és kisvasutacskára költi az ország pénzét. A válogatott halomra nyerheti a nemzetközi mérkőzéseit, attól nem lesz jobb, látogatottabb a Kisvárda-Mezőkövesd mérkőzés. Közben pedig rettegünk „nemzeti” kórházaink leromlása, iskoláink kiüresedése, meg az egyre több szegény ember láttán. Ha még van lelkiismeretünk.