Félek, félünk... Nem kétlem, sokak számára voltak, vannak nagyobb egyéni és közösségi félelmek, mint amilyenekkel ma szembesülünk. Nem kell messzebbre visszanéznünk, elég, ha végig éltük a 20. század történelmének egy részét. Különösképpen pedig akkor, ha abba a korosztályba tartozunk, amelyiknek e kor nagyobbik fele a nyakába zúdult
De egyszerre, ennyi fajta veszéllyel, ezekből fakadó félelmekkel aligha szembesült az emberiség, mint itt és most. S ezek közül csak az egyik a terror…
Nem hogy megemészteni, felfogni sem volt ideje a világnak Orlandó – a 2001. szeptember 11-i New York-i katasztrófához mérhető - rémisztő tragédiáját. Egyetlen nap sem kellett, hogy ránk szakadjon a legfrissebb túszdráma, a Párizstól mintegy 50 kilométerre fekvő Magnanville-ben, amelynek áldozata történetesen – de aligha véletlenül - egy francia rendőrparancsnok és a felesége. A merényleteket az óceán európai és amerikai oldalán magára vállalta az Iszlám Állam. De szinte mindegy, hogy valóban az ő emberei követték-e el ezeket a merényleteket vagy „csak” a vallási köntösbe öltözött terrornak a „bagdadi kalifátus” által képviselt gengszterszelleme hatott ezúttal a tettesekre. Ahogyan ugyanez működik mindennapos rendszerességgel a távoli és közelebbi kelettől immár az Újvilágban is mindennapos rendszerességgel.
A tájfunok sebességével terjedő félelem vírusok egyre változatosabb formákban pusztítanak.
Miközben a franciaországi labdarúgó Európa Bajnokságon a hatóságok elsősorban az iszlámhoz köthető terror elhárítására figyelnek, az ISIS nyílt fenyegetésein túl külön figyelemmel kell lenniük a Ramadán esetleges „váratlanságaira” is. És akkor mi történik a valóságban? Az EB-ken már hagyományos futball huliganizmus jegyében a futballünnep az egymást és a várost pusztító orosz-angol „szurkoló tömeg-háborúval” kezdődött Marseille-ben, ami mögött nagyítóval sem fedezhető vallási háttér. Annál inkább szesz, drog – és ezúttal a sport köntösébe bújtatott, nacionalizmusnak nevezhető népbetegség.
Ismét ez lett korunk egyre divatosabb fertőző kórja – aminek akár egyik gyanítható mellékhajtása is lehet az, amiről a Bordeaux-ba buszokkal igyekvő magyar szurkolókról szóló olaszországi "benzinkútrablás" hírei szóltak. Akármi is történt Velencénél és a milánói rendőri beavatkozáskor, az a nemzetközi sportbarátságot, az európaiság szellemét biztosan nem erősítette. De a félelmét azoknak, akik véletlenül csöppentek bele az ügybe, biztosan! Ahogyan azoknak a nyugtalanság érzéseit is, akik – bárhonnan érkeztek, jöttek is az EB-re - a biztonsági intézkedések kényelmetlenségein túl - az erre az időre időzített Air France és a vasutasok sztrájkjával szembesülnek. Akkor is - ha ami történik, ész- és gazdasági érvekkel sokszorosan igazolható, szükségszerű és elengedhetetlen.
S közben „ante portas” a még nagyobb világesemény és próbatétel – a riói olimpia: Brazília belpolitikai válságának teljességével, leváltott elnökkel, tüntetésekkel, Zika-vírussal, szennyezett tengervízzel, „politikamentesen” turistákra vadászó rablókkal, és nyugtató nyilatkozatok özönével.
Itthon pedig? Ahogyan a hazai politika luciferjeinek rövid- közép- és hosszútávra szóló haditervei működnek, a pszichológusok, pszichiáterek számára alighanem biztos a jövő!
