kormányinfó 55;

MTI Fotó: Máthé Zoltán

- Lázár Spéder-ügyben "őszintén" semmit sem tud

Ha esetleg fogadtak rá, bingo! Persze, hogy a magyar-portugál Eb-meccsel kezdte a 55. Kormányinfót a miniszter. Igaz, ennek a szorosan vett tájékoztatáshoz nincs köze, valószínűleg eddigre minden magyar polgár értesült az eseményről, de legalább valami új témáról szólt, mielőtt belefogott az unalomig ismételt migránsok/Magyarország kontra Brüsszel probléma taglalásába. És persze szóba kerültek azok a bizonyos Spéder-szalagok is. 

Foci, terror

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tehát széles mosollyal indított, örömét fejezte ki a magyar futball jelenlegi állapotát illetően, valamint gratulált mindenkinek, akinek bármi köze is volt az Európa Bajnokságon eddig mutatott teljesítményhez. Ezután azonban megjelentek a felhők a miniszteri homlokon, az átkötés a migránsügyre profi volt: kicsit még időztünk Franciaországban a stadionok környékén, ahol azonban veszély is leselkedik a szurkolókra, a terror ugyebár bármikor lecsaphat. A miniszter közlése szerint titkosszolgálati információk szerint növekedett a terrorveszély Franciaországban, vannak biztonsági kockázatok, az elmúlt 48 órában pedig romlott a helyzet.

"Migránsok"-Brüsszel

Innen pedig már csak egy apró kanyar, és rögvest meg is érkeztünk a migránsokhoz, Brüsszelhez, kényszerítéshez, kvótareferendumhoz.  Megtudhattuk: a pénteki kormányülés témái között szerepel majd az Alkotmánybíróság döntése a kvótanépszavazásról, ezzel pedig minden akadály elhárult az őszre tervezett népszavazás elől. Az Európai Tanács a jövő héten foglalkozik ülésén a migránskérdéssel - tette hozzá Lázár János.

Az minden bizonnyal kötelező kűr e témában, hogy a miniszter ismét elmondta, hogy mi nem nem soha, nem fogadunk be senkit. Más országok mintegy 45 ezer migránst toloncolhatnak vissza Magyarországra, de mi nem fogadjuk be őket, mert Görögországba kell őket visszatoloncolni. Nincs jogi lehetőség a befogadásukra, illetve ahogy Lázár János fogalmazott: Nem tudunk nekik helyet biztosítani.

Brexit

A miniszter rátért az Európa jövője szempontjából igen fontos brit népszavazásra, mint mondta az Európai Tanács jövő heti ülésén téma lesz a kontinens jövője is, ennek kapcsán a kormány álláspontja már ismert - jelezte Lázár - például a magyar kormányfőnek a brit lapokban feladott, a brexit ellen kampányoló hirdetéséből. Nagy-Britannia mindig kiváló szövetségese volt Magyarországnak, a döntést a britek bölcsességén múlik most - szögezte le a Miniszterelnökséget vezető miniszter, jelezve: a brit népszavazás eredménye ugyancsak témája lesz a pénteki kormányülésnek.

Pénteki kormányülés

A pénteki kormányülésen téma lesz a mintagazdaságok kérdése,a tejtermelők problémája, a kerékpárutak-  és a turistaház fejlesztés kérdése is. De szóba kerül a Liget Projekt, a Kossuth tér további felújítása, a Ludovika Campus fejlesztései, a Magyar állami Operaházé is, valamint lezárják az összes, uniós forrásból megvalósuló vasúti és közúti fejlesztés kérdése is.

Köztisztviselők

Nos igen, lázadoznak, lázadoznak: szerdán figyelmeztető sztrájkot tartottak az ország több mint száz önkormányzati hivatalában, szerintük ugyanis a munkájuk nincs megbecsülve, megalázóan alacsony bérekért dolgoznak a köz-ért. Lázár Jánosnak természetesen akadt erről mondanivalója, miszerint: a kormány kész arra, hogy az önkormányzati érdekszövetségekkel és a szakszervezetekkel is egyeztessen az önkormányzati szférában felmerült béremelés-igényről. Ám az egy kis gond, hogy valójában nem kormányzati területről van szó, az érintetteknek ugyanis az adott önkormányzatok a munkáltatóik, így a kabinet legfeljebb jogszabályi könnyítésekkel tud segíteni. 

Táboroztatás

Idén mintegy 170 ezer gyerek jut nyári ingyenes étkezéshez a rendelkezésre álló 5,3 milliárd forintból - tájékoztatott a miniszter, aki szerint így majdnem minden gyerek kap napi egyszeri meleg étkezést. Azt is elmondta, hogy a kormány további mintegy 4,4 milliárd forintot fordít az Erzsébet Program keretében - Erdélyben, Fonyódligeten és Zánkán - gyerekek ingyenes táboroztatására.

Spéder-szalagok 

És az mióta szokás, hogy barátok egymás között beszélgetve, rögzítik azok tartalmát? - ezt a Népszava újságírója, Fazekas Ágnes kérdezte, amikor erre lehetőséget adott a miniszter. Gyaníthatóan ugyan mindenki azonnal tudhatta ( ha esetleg mégsem, lásd: Mit rejthetnek a Spéder-felvételek?) miről is van szó, Lázár János azonban nevetgélve értetlenkedett, azt állítva, fogalma sincs mire utal a kérdés, és különben is kánikula van, neki nem fog olyan gyorsan az agya, mint az újságíróknak, hehehe. Kollégánk ekkor készséggel a miniszter segítségére sietett, ám a válasz meglehetősen kurta volt: nem tudom, őszintén mondom, nem tudom.  

Hát így.

MSZP: hozzák nyilvánosságra az MFB vezetőjénél talált hangfelvételeket!
Közben Szakács László szocialista országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatóján azt mondta, szerinte biztosan nem a rendőrségtől származnak azok az információk, amelyek szerint vezető fideszes politikusokkal folytatott beszélgetésekről készített hangfelvételeket találtak. A politikus szerint a szivárogtatás Spéder Zoltánhoz vezethető vissza, aki így akarja megüzenni a fideszes belháborúban, hogy van még néhány dolog a tarsolyábanSzakács László leszögezte: elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány 2012 óta olyan döntéseket hoz, amelyek a magánkézben lévő FHB-t és Takarékbankot hozza kedvező helyzetbe a köztulajdonban álló takarékszövetkezetek, illetve a posta kárára. Példaként említette a postai pénzszállítás kiszervezését, amelyben szerinte Spéder Zoltán érdekeltségei úgy tettek szert a haszon 50 százalékára, hogy az ehhez szükséges befektetést az adófizetők pénzéből állták. Szakács László felszólította a Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánost, hogy tisztázza, milyen érdekeltsége van az FHB-ben, "Spéder Zoltán a magánbankára-e".

Halálra ítélték egy kábítószer-kereskedő banda négy tagját csütörtökön a dél-kínai Kuangtung tartomány Csuhaj városában - adta hírül a kínai állami média. A napokban az országban több súlyos, köztük halálos ítéletet hirdettek ki kábítószerek terjesztésével kapcsolatos büntetőperekben.