Cameron kormányfő eredetileg a konzervatív győzelem bebiztosítására, a tory párt harcias, EU-ellenes jobbszárnyának lecsillapítása reményében ígérte be az EU-népszavazást, mondván, ideje egyszer és mindenkorra véget vetni a bizonytalanságnak. Azóta azonban rádöbbenhetett, hogy súlyosan elszámította magát, amikor kockáztatott, hiszen minden korábbinál nagyobb bizonytalanságot idézett elő, az „ugrás a sötétbe”, a kilépés kézzelfogható veszéllyé vált.
Igaz, a brit társadalom voltaképp az EU-csatlakozás óta ambivalens, gyanakvással tekint az integrációra, ragaszkodik kivételezett státuszához, nem kevésbe saját fizetőeszközéhez, a fonthoz. A pártok is megosztottak, bár a frontvonalak e kérdésben nem a párthovatartozás mentén húzódnak. Kenneth Clarke volt tory pénzügyminiszter mellesleg az Observernek azt nyilatkozta: ilyen nagy horderejű ügyben eleve nem is lett volna szabad népszavazást kiírni.
Járatlan úton indulna el Nagy-Britannia, ha a választók akaratából kezdeményezné a kilépést az Európai Unióból. Eddig még egyetlen tagállam sem tartott népszavazást a kilépésről. A Lisszaboni Szerződés elvileg tartalmaz egy kilépési klauzulát, azt a bizonyos 50. cikkelyt, amelyet csak végszükség esetére vettek be a szövegbe.
Ennek értelmében a távozni akaró tagállamnak értesíteni kell az Európai Tanácsot kilépési szándékáról, s tárgyalások kezdődnének el egy kilépési szerződésről. Az EU szerződései két év elteltével nem lennének érvényesek az adott államra, ha addig nem sikerül megállapodni a kilépés feltételiről, akkor mindkét oldal kezdeményezheti a határidő kiterjesztését.
Az Európai Tanácsban minősített többséggel kell jóváhagyni, s az Európai Parlamentnek is rá kell bólintania. Ha az adott állam mégis újra csatlakozni akarna, a többi jelentkezőével azonos feltételek mellett térhetne vissza. Valamennyi tagállammal külön-külön is tárgyalásokat kell folytatni, s azoknak is egyenként ratifikálniuk kell a kilépési szerződést.
A brit kormányfő ugyan mentőövet kapott az EU-tól, de a brit közvélemény szkeptikusan tekint az év elején kialkudott garanciákra. Cameron jól tudja, ha elbukja a népszavazást, a referendum másnapján, talán órákkal a végeredmény közzététele után be kell nyújtania lemondását. De még ha többséget kap is a „Remain”, a bennmaradást pártolók tábora, a Cameron-kormány akkor is végtelenül ingataggá válhat, s a súlyos bizalmi válságon nehéz lesz túljutnia –, ha egyáltalán. Tanácstalan az EU is, a brit kilépéssel hatalmas lyuk keletkezne az uniós büdzsében, s az égvilágon mindent újra kellene tárgyalni. Az uniós vezetők bevallják, hogy e téren nincs épkézláb B-tervük. Hírek szerint különösen aggódik Szlovákia, a következő fél évben ugyanis Pozsony tölti be a soros elnökséget, s még tervezni sem mernek, hiszen ha győz a Brexit, sok mással törődni aligha futja majd az erejükből.
Nem a mostani az első EU-népszavazás Nagy-Britanniában. A britek 1973-ban, Edward Heath konzervatív kormányfő miniszterelnöksége idején csatlakoztak az akkori Európai Gazdasági Közösséghez. A Munkáspárt 1974-es választási programjában megígérte, hogy ha kormányra kerül, népszavazást ír ki az integrációs tagságról, s 1975. június 5-én meg is tartották a referendumot.
A Harold Wilson vezette munkáspárti kabinet a tagság fenntartása mellett kampányolt, akárcsak az ellenzékbe kényszerült toryk, már Margaret Thatcher vezetésével. Néhány munkáspárti miniszter ugyan ellenvéleményt fogalmazott meg, de végül a választók 67 százaléka az EKG-tagság fenntartása mellett szavazott.
Megosztott a brit sajtó a referendum előtt
Az 1975-ös EU-népszavazáson valamennyi brit lap az akkori Európai Gazdasági Közösséghez való tartozás mellett foglalt állást, a csütörtöki referendum előtt ugyanakkor a brit sajtó jóval megosztottabb.
A legnagyobb példányszámú, 1,7 milliós bulvárlap, a The Sun egyértelműen a Brexit mellett tette le a voksot. „Az Európai Unión kívül gazdagabbak lehetünk, biztonságosabban élhetünk, s végre magunk alakíthatjuk sorsunkat. Ha maradunk, Nagy-Britanniát néhány éven belül bekebelezi egy megállíthatatlanul terjeszkedő, német dominanciájú föderális állam” – írta a Sun.
A brit politikai és pénzügyi eli lapjának tartott The Times az EU-tagság fenntartása mellett állt ki egészoldalas állásfoglalásában, míg a Sunday Times a kilépést támogatta. „Az Egyesült Királyság jól járt az uniós tagsággal. Azóta, hogy 43 éve csatlakozott az akkori Európai Gazdasági Közösséghez, az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) 103 százalékkal nőtt, gyorsabban, mint Francia- és Németországban vagy az Egyesült Államokban, és több mint kétszer olyan gyorsan, mint az első világháború előtti birodalmi időszak csúcspontján – írta a Times.
A konzervatív Daily Telegraph vezércikkében a múlt és a jövő közötti választásként állította be a csütörtöki EU-népszavazást, szerintük a kilépés mellett kampányolók ambiciózus, míg a maradást szorgalmazók pesszimista jövőképet vázoltak fel. „A brit törvények 50 százalékát, a rendeletek 70 százalékát Brüsszelben alkotják meg, így az EU hatalma messze meghaladja a brit kormányét” – írja egyik fő érvként a lap. „Az EU-n kívüli világban Nagy-Britannia végre újra globális játékos lehet” – hangsúlyozzák.
A brit pénzügyi körök két véleményformáló orgánuma, a The Economist hetilap és a Financial Times napilap határozottan és egyértelműen a bennmaradás mellett állt ki. „Az elmúlt években sokszor bíráltuk az EU-t. Nem tökéletes, néha őrjítő klub ez. De sokkal jobb, mint az alternatíva. Hiszünk benne, hogy szörnyű hiba lenne a kilépés. Gyengítené Európát és gyengítené Nagy-Britanniát” – írta az Economist. Az FT vezércikkében figyelmeztetett: „A kilépésért súlyos gazdasági árat fizet Nagy-Britannia. Visszavonhatatlan lesz a brit döntés, súlyos csapás az 1945 utáni liberális gazdasági világrendre.” A bennmaradás pártján áll a Guardian és az Observer vasárnapi lap.
A Daily Mail és a Daily Express a Brexit mellett, a Mail on Sunday, a Daily Mirror az EU-tagság fenntartása mellett foglalt állást.
