Nem volna kereszténydemokrata politikus Rétvári Bence államtitkár, ha nem a sunyiság, hanem a rá bízott oktatás jövője iránti felelősség vezérelné a lépéseit. Megint ízelítőt kaptunk abból, milyen eszközökkel politizál a kormány: nagy mellénnyel kiállt a nyilvánosság elé és bejelentette, a minisztériummal lehet tárgyalni. Sikerült az oktatási kerekasztal résztvevőinek kiharcolniuk 3,5 százalékos béremelést. Most aztán lapíthatnak a szakszervezetek, mert mások kaparták ki helyettük a gesztenyét!
Annál az „állami” kerekasztalnál arról döntöttek, ami valójában másodlagos a tanárok generálta elégedetlenkedők szemében. Ezerszer elmondták: a tüntetések, a sztrájkok nem néhány ezer forinttal magasabb fizetésért folynak, hanem az oktatás színvonaláért. A másik oldal újra és újra megpróbálta visszaterelni a közbeszédet a tanárok „mohóságára”, pénzéhségére, azzal, hogy a béremelést jelentették be a tárgyalások legnagyobb sikerének, ugyanez került a hírek élére. Meg néhány apróság, ami valójában nem oszt, nem szoroz, nem orvosolja az oktatás valós gondjait.
A lényegben moccanatnyit sem engedett a kormány. Nincs tanszabadság, nincs Klik nélküli irányítás, sem szabad tankönyvválasztás, és az iskolák központosítása sem lehetett a tárgyalások témája. Magyarul: kedves pedagógusok, szülők, diákok, kiabálhattok, masírozhattok az utcán, az ég világon semmi értelme. Nyugodtan tessék tüntetni, aztán lehet hazamenni.
De mi mást várhatnánk egy orbáni politikustól? Engednie nem szabad, visszavonulni tilos, cselezni kel, és ha másként nem megy, taktikai faulttal felrúgni az ellenfelet. Sárga lap? Ugyan! Nem tartanak a kiállítástól.
