Még valamikor a hetvenes években, a nyolcvanas évek elején, amikor megkezdődött idehaza a motorizáció, Kádár mondta: ő a gyalogosok pártján áll. Tessék úgy érteni: a gazdagok csak hadd törjék magukat a Trabantok meg a Wartburgok után, az ő szemében a kisemberek a fontosak. Azt hittem, az ilyen „fentről jövő” azonosulás ezzel ki is ment a divatból.
De nem. A napokban a szokásos Kormányinfón Lázár János az Eb lázában égő népnek azt üzente: ő nem olyan, mint azok a kormánytagok, meg új oligarchák, akik kezüket-lábukat törve jelentkeztek a franciaországi útra, hogy együtt liheghessenek a meccsek díszpáholyában a Nagy Szurkolóval.
Szóval a főminiszter azzal húzott egy cezúrát „azok” és „én” közé, hogy elmondta az újságíróknak, ő azért nem utazott el a franciaországi meccsekre, mert nem érdekli annyira a foci. „Azok” csak rágják nyugodtan tövig a körmüket, falatozzanak mindenféle csemegét valamelyik méregdrága étteremben, addig ő majd dolgozik helyettük is, ahogyan azt kérte tőle a főnöke. Szervezi a kormány munkáját, intézi az ügyeket, s a fociból éppen elég annyi, amennyit a gyerekei elmagyaráznak neki, mi és miért történik a pályán.
Tessék úgy érteni: Lázár János nem oligarcha. Lázár János nem sündörög a főnöke körül. Lázár János szorgalmas, dolgos ember. Lázár János olyan, mint mi, akik itthon maradtunk, dolgos kisemberek.
Ő a mi pártunkon áll.
Ha éppen nem szervez sokmilliós vadászatot a barátainak.
