mesekönyvek;Nógrádi Gábor;rajzok;Cakó Ferenc;Kengu elrablása;Ellopták a biciklimet!;

A könyvet Cakó Ferenc illusztrálta

- Mesevilág - Állati Természet Köztársaság

Nógrádi Gábor Kengu elrablása és Ellopták a biciklimet! című, rafináltan ötletes ismeretterjesztő mesekönyveiről igazán nem állíthatók, hogy betűtengerek. Telis-tele vannak a nemzetközi hírű animációs filmes Cakó Ferenc ötletesen fantáziadús, szellemes rajzaival. De a betűk is vitustáncot járnak bennük, kacskaringósan szedettek, különböző színekben és formákban pompáznak, vagy akár fejjel lefelé állnak. Kalandos krimi formájában a közlekedési szabályokról is regélnek.

Különös könyvek a Nógrádi Gábor, Cakó Ferenc szerzőpáros Kengu elrablása és Ellopták a biciklimet! című kötetei. Édestestvérük, a Vigyázz, hogy sose érjen baj! már az elektronikus könyvtárban is olvasható. Az mesésen humoros, kalandosan fantáziadús formában a háztartási balesetekről beszél. A sikerre való tekintettel már készül is a folytatása. A közlekedési szabályokról tudósító Ringabringa Nyomozók alcímű két kötet pedig itt van előttünk.

Az embernek persze kapásból vannak ellenérzései. Mindannyian emlékszünk, hogy például fogmosásra, egészségügyi szabályokra milyen butácska kis történetekkel, rajzocskákkal próbáltak bennünket okítani, sematikusan nyársat nyelt mondatokkal és fantáziátlan figurákkal nevelni. De Nógrádi történetei és Cakó ábrái élnek. Annyira elevenek, hogy szinte kilépnek a könyvekből. Ha úgy tetszik, ostyában adagolják, vagy egyenesen megédesítik a keserű pirulát. Az alakok fura, szerethető, groteszkbe hajló lények, sok esetlenséggel, kedves sete-sutasággal, túlbuzgóak, vagy éppen némileg nyámnyilák, az Állati Természet Köztársaságban élnek. Igen, igen egy köztársaságban, tehát demokráciában, ahol azért mégiscsak akadnak bajok.

Nyíl Nyúlnak, akinek lényegében a naplója mindkét kötet, és barátainak, Karóka Rudinak, a kis rókának, meg Fánteli Olinak, az elefántnak, és Macica Krisztának, aki maci és nem cica, erős a képzelőerejük, de jó barátságban vannak a tényekkel is. Meg persze helyén van a szívük. Ha például Kengunak nyoma vész, rögvest riadót fújnak, és nekilódulnak a keresésére. Lázas nyomozás kezdődik, hogy mi is történhetett vele. És közben persze lehet arról értekezni, hogy a nagy loholásban, a riadt kajtatásban, milyen veszélyek rejtőznek az úton, mire kell mindenáron figyelni még akkor is, ha leginkább bajba jutott haverunkon jár az eszünk.

Közben adódnak olyan szentenciák, hogy például „a közlekedési szabályokat be kell tartani, sajnos.” Emiatt az odabiggyesztett sajnos miatt lehet megbocsájtani ezt a túl nyílt direktívát. Ráadásul pirossal és vastagon van szedve, ami azért többnek tűnik a soknál. Na, jó, jó, de ugyanazon az oldalon a száraz elefántkaki ugyancsak vastag betűkkel szedett, ráadásul stílszerűen, barnán.

És a mellette lévő oldalon arról, hogy Gólya Gézuka „hirtelen eltűnt a szemünk elől teljesen…”, kacskaringósan nyomott mondat tudósít, érzékeltetve, hogy milyen mutatósan nagy ívet írt le a levegőben. És ezalatt ott van Cakó illusztrációja, a derék Nyíl Nyúlról, akit ezúttal szárnyakkal, de becsukott szemmel ábrázol, azt megmutatva, amint arról álmodik, hogy ő is, mint egy madár, büszkén képes a magasban hasítani a levegőt.

Azért ez így, bármennyire is kilóg a didaktika lólába, bájos. Sőt sármos. Úgy okít, hogy némiképp parodizálja is ezt a tevékenységet. Az internethez szokott gyerekek számára is mozgalmassá teszi a könyv látványvilágát. A felnőtt szeme esetleg vibrál, rugózik, amint olvassa, és ugyanolyan mértékben nézi, hiszen egyenrangúvá válik kép és szöveg.

Természetesen lehet vitatkozni azon, hogy ez jó-e? Nem előnyösebb-e, ha a gyerek inkább megtanulja a szép, szabályos, egymás után következő sorokra való összpontosítást. Ugyan már ne kelljen neki mindenféle kunsztokkal szolgálni ahhoz, hogy kézbe méltóztasson venni egy könyvet! És ez komoly érv. De az legalább annyira, hogy sokan már csak nagy-nagy nógatásra hajlandók bármi kötetbe foglaltat is végig olvasni. Így legalább több az esély. Meg persze a vizuális kultúra se kutya!

Szóval lehet szeretni ezeket a köteteket, legfőképpen attól, hogy valós szeretet van bennük, ami ember- és gyerekismerettel is párosul. A félelmek megjelenítésével éppúgy, mint a kitörő boldogság kifejezésével. Meg annak tudatosításával, hogy igen, lehet hibázni, de van, amiben mégsem lehet, mert az végzetessé válhat, és bizony van olyan, ami visszavonhatatlan, visszafordíthatatlan. Tehát jó lesz vigyázni! De azért, miközben vigyázni muszáj, meg aggódni másokért, és félteni magunkat is, mégse merevedjünk le, tudjunk örülni az életnek, legyünk képesek nagyokat nevetni és felszabadultak lenni.

Tudom, tudom, ezek, ha úgy tetszik, megint csak szentenciák. De kedves iróniával vannak elővezetve. Szórakoztató módon. Nincs poroszos sulykolás, nyársat nyeltség. Ez a két könyv miközben komoly dolgokról beszél, egyszersmind nagy-nagy móka, kolosszális tréfa is, amit igazán lehet élvezni.

Hétfőn délután fél háromkor, a Farkasréti Temetőben kísérik utolsó útjára a nyolcvannégy esztendősen elhunyt Krencsey Marianne-t, az ötvenes-hatvanas évek csodaszép, ünnepelt színésznőjét.