robbanás;Komló;garázs;

- Komlói garázsrobbanás - Meghalt a második sérült

Meghalt a szerda esti komlói garázsrobbanás második sérültje - értesült csütörtökön a bama.hu. A hírportál információi szerint a szerencsétlenség harmadik sérültjét intenzív osztályon ápolják.

A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-nek azt mondta, az elsődleges vizsgálat szerint a balesetet benzingőz berobbanása okozta. Az MTI úgy értesült, hogy a helyszínen meghalt sérült egy 19 fiatalember volt, és a másik halálos áldozat, valamint az eset harmadik sérültje is hasonló korú.

A robbanás a Bányász utca egyik garázsában történt. A tüzet eloltották a tűzoltók, akik két sértetlen gázpalackot is kihoztak az égő helyiségből. Popovics Dejan, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel közölte: bűncselekmény gyanúja egyelőre nem merült fel, ezért a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az esetet.

Az áldozatok hozzátartozói, barátai a Facebookon szerveznek az elhunytak emlékére gyertyagyújtást csütörtök este nyolc órától a szerencsétlenség helyszínére.



 Hat ember ellen javasol vádemelést a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon csütörtökön.