Kecskemét;emberölés;37 éves nő;

- Megöltek egy nőt Kecskeméten - Egy 28 éves férfit faggat a rendőrség

Miközben a - leginkább a kormánypárti - sajtó a "migránsoktól" és a terrortámadásoktól hangos, szinte komolyabb visszhang nélkül folyik a magyarok által elkövetett hazai terror, a nők, gyerekek, gyakran halállal végződő bántalmazása. Néhány kirívó esetet leszámítva, egy-egy szűkszavú rendőrségi hír, majd a bulvár rárepülése a történetre, de valójában semmi nyoma annak, hogy bárki is, aki tenni tudna, komolyan venné ezt a veszélyt, ami lényegesen nagyobb és közelibb, mint az, amiről a kormány népszavaztatni készül.  Tegnap este egy 37 éves nő élete ért véget, a hír egyelőre nem informál az asszony hátteréről, szülőkről, társról, esetleg gyerekekről, barátokról, hogy a gyilkosság mellett kiknek az életéből téptek ki ilyen brutális módon egy pótolhatatlan darabot. 

A rendőrségi hír: (forrás, és fotó: Police.hu)

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. június 14-én 21 óra körül egy kecskeméti lakásban holtan találtak egy nőt, aki a helyszíni és halottszemle adatai alapján bűncselekmény áldozata lett. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozók azonnal megkezdték az adatgyűjtést az elkövető mielőbbi beazonosítása, felkutatása és elfogása érdekében.

 MTI Fotó: Donka Ferenc

MTI Fotó: Donka Ferenc

 update

A Ripost azt írja, hogy "a legfrissebb információk szerint" az áldozat prostituált volt, albérlőként élt a lakásban, és feltehetőleg ott is fogadta a férfiakat, az asszonnyal ezek egyike végezhetett.

Azt mondani (írni) sem kell, hogy ha ez így is van, mit sem változtat a fentieken. 

update II:

Előállítottak a rendőrök egy 28 éves kecskeméti férfit szerdán a városban meggyilkolt nő halála ügyében, a kihallgatása megkezdődött - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.

Egy hónapra intézetbe kerül a 14 éves Viktória, akit hétfőn sikerült időben megmenteni, miután egy napra eltűnt és öngyilkosságot - gyógyszert vett be és felvágta az ereit - kísérelt meg.