mészárlás;Orlandó;melegbár;

- Nevetve öldökölt az orlandói merénylő

Nevetett a vérengzés közben az orlandói tömeggyilkos. Egy túlélő, Norman Casiano, aki sok más emberrel együtt egy mellékhelyiségbe bezsúfolódva rejtőzött, a halálos csöndben csak a lövéseket és a gyilkos nevetését hallotta – mondta el a CNN-nek.

Casiano lába alatt egyre terjedt a vértócsa, valaki odakinn összeesett. „Mintha nem is emberi nevetés lett volna, hanem magának a gonosznak a hangja” – fogalmazott Casiano Anderson Cooper műsorában. Hiába könyörögtek neki, az ajtó alatt és fölötte is lőtte a benn rejtőzködőket.

Újabb információk kerültek nyilvánosságra a merénylőről. Omar Mateen, aki hidegvérrel gyilkolt le 49 embert Orlandóban, maga is gyakori vendég volt a Pulse melegbárban. Számos szemtanú megerősítette, hogy többször találkoztak vele. Hol békésen üldögélt, hogy hangos és kötözködő volt. Egy esetben kést rántott, amikor valaki muszlim vallására tett megjegyzést.

A férfiről tudták, hogy felesége és kisgyereke is van. A Daily Beast honlap az orlandói melegközösségtől kapott információk alapján arról számolt be, hogy Mateen egy homoszexuális párkereső oldalt is használt. Az FBI vizsgálata így arra is kiterjed, hogy a férfi rejtett homoszexuális lehetett, s önmaga gyűlölete is vezethetett a mészárláshoz. A 29 éves férfi afgán szülők gyermekeként New Yorkban született. Első felesége néhány hónap után elvált tőle, mert verte őt, a nő szerint a merénylő, aki a rendőrséggel folytatott tűzharcban maga is életét veszítette, bipoláris, beteg elméjű ember volt. A merénylő többször is felhívta a rendőrségi segélyvonalat, gondosan bemutatkozott, s elmondta, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet híve, s bámulja a bostoni maratoni robbantókat, a Carnajev-testvéreket.

Az orlandói mészárlásban több mint ötvenen megsérültek, tegnap már csak 27 embert kezeltek közülük kórházban, öt embert azonban az intenzív osztályon.

Barack Obama tegnap tévébeszédében hangsúlyozta: az Egyesült Államok fokozza a harcot az Iszlám Állam ellen, s jelentős sikereket értek el a terrorszervezet visszaszorításában. Elmondta ugyanakkor, hogy a magányos merénylőket rendkívül nehéz felderíteni, megállítani. A különféle hírszerző ügynökségek, a fegyveres testületek, a belbiztonsági, rendészeti, igazságügyi illetékesek mindent megtesznek e merényletek megállításáért, sok terrortámadást sikerült leleplezni, megelőzni. A hatóságok továbbra sem találták nyomát, hogy az orlandói merénylőnek bármiféle terrorszervezettel, az Iszlám Állammal vagy más terrorszervezettel kapcsolata lett volna.

Nehéz lesz kormányt alakítani a június 26-i parlamenti választások után - ennyi biztosan kiderült az előző voksoláson az élen végzett négy párt miniszterelnök-jelöltjének hétfő esti tévévitáján. Mariano Rajoy, az ideiglenes kormányfő az új erőviszonyok fényében vállalkozott a négyes vitára, tavaly decemberben csak a szocialisták vezetőjével, Pedro Sánchezzel volt hajlandó szópárbajra.