Csak a begyöpösödött elmék hihetik, hogy az év sporteseménye a foci EB vagy az úszók megméretése. Ugyan már. Aki egy kicsit ad magára, az nem Párizsra, hanem egy új, feltörekvő sportágra veti vigyázó szemeit: a sírásásra. A magyar sajtó élénk és megérdemelt figyelemmel kísérte az Első Magyar Sírásó Bajnokságot. Először azt hittem: ez valami ugratás. Vagy ahogy a régi poén szerint az áldozat mondta az őt farba rúgónak: remélem, ez most komoly, mert viccnek kicsit durva lenne.
De szerencsére komoly, a kissé morbid témához illően: halálosan komoly. Debrecenben tényleg Országos Sírásó Versenyt rendeztek. Csak helyeselni tudom. A foci EB-n kétségesek az esélyeink, de ennek a sokat szenvedett nemzetnek úgy kell egy kis siker, mint egy falat kenyér. A sírásásban garantált a magyar győzelem. Tuti, hogy ebben verhetetlenek vagyunk. A hazai bajnokcsapat képviseli a magyar színeket a visegrádi négyek nemzetközi sírásó versenyén. Mert az is lesz, ami legalább afelől nyugtatott meg, hogy nem mi bolondultunk meg egyedül. Legutóbb ugyan a szlovákok nyertek, de szerintem az bunda volt. Hiszen mi vagyunk azok, akik évszázadok óta a nemzethalál rémét látjuk magunk előtt, és még most is legfelsőbb szinten kell szapora szülésre felszólítani leányainkat, hogy elkerüljük a szomorú véget. Ahogy befolyásunk nő, példánk terjed a kontinensen, már egész Európa halálát jövendöljük. Épp most olvastam a Magyar Hírlapban, hogy Európának kampec, "elvesztette fajfenntartó, önfenntartó ösztönét". És sehol egy európai Kövér László, hogy fajfenntartásra buzdítson! De ez nem a mi gondunk: Európa gondoskodjon maga a sírjáról, mi itt magyar embereknek magyar sírokat magyar sírásókkal ásatunk. Versenyben. Végre egy igazi nemzeti sport, az angol eredetű foci meg a mindenféle, görög olimpiákról majmolt sportág helyett. (Piha.) Most értettem meg a hajmeresztő törvényt a szociális temetésről, amelynek bevezetését egyelőre lebegtetik. Pedig ez csak az utánpótlást szolgálná, hiszen tömeges kötelezettséggé tenné a sírásást. Ha a borzongásunkat leküzdjük, beláthatjuk, a szociális temetés csak felkészít a további sírásó bajnokságokra, amelyek, mint hallom, ezután évente lesznek, hagyományteremtő céllal. A gondoskodó állam biztosítja a gyakorlási lehetőséget legszegényebb polgárainak is.
Bár számos tekintélyes vezetőnk is megcsillogtatta már sírásó képességeit. Ők persze nagyban, országos méretben dolgoznak. Meg is van az eredménye. Vajda János már a 19. században megírta a halott vagy tetszhalott nemzetről: „Itt a nagy halott előttünk,/ Kiterítve, mereven; (…) Ki legtöbbet örökölt -/ Annak van a legjobb kedve,/ Ott van a mult elfeledve / És eladva az a föld.”
Ma is ugyanolyan jókedvű a földeladás, ugyanolyan nagy az éhség a nemzet vagyonából a „legtöbb örökség” kiharapására, mint a versben. Ássák a „nagy halott” sírját, csak gyorsan, sebesen, mint a sírásó bajnokságon, nehogy mégis kinyissa a szemét, és igényt tartson arra, ami az övé. A társadalmi kohéziónak, összetartó erőnek máris mély gödröt ástak. Az Eurostat mérései szerint az Unióban a magyarok érzik a legnagyobbnak a feszültséget gazdagabbak és szegények között. Nem csoda. A világválság vége óta nálunk nőtt a legkevésbé a nettó minimálbér vásárlóértéke, míg például Vajna, ahogy kiszámolták, percenként 11.500 forintot keres, akkor is, ha alszik. Napi 16 és fél milliót. Már mitől ne volna feszültség? Főleg, ha ezt a pénzt állami segédlettel, rá szabott törvények és kedvezmények jóvoltából keresi.
De nemcsak pénzről van szó. Nagy Imréék újratemetésekor Orbán Viktor híres és hatásos beszédében egy üres koporsóra mutatva mondta: abban van az ő ifjúságuk jövője. De hol és kik ássák a sírt annak a koporsónak, amelyben a mai fiatalok jövőjét temetik? Orbánból a beszéd után pár évvel miniszterelnök lett. A régi Orbánhoz hasonlóan merész és szabadságvágyó mai fiúkból, lányokból pincér Londonban. Kinek a jövője van akkor a koporsóban? Az iskolások tudásszintjét összehasonlító PISA-teszt szerint szövegértésben a diákjaink a 34 vizsgált ország közül jó hátul, a 30. helyen vannak. Az ú.n. digitális szövegértésben, ami feltétele az interneten való komolyabb tájékozódásnak, az Unióban az utolsók. Buzgó sírásóink egyre mélyítik a gödröt: leszállították a tankötelezettség korhatárát, kiirtják a szakképzésből a közismereti tárgyakat. A születéskor várható átlagos élettartam nálunk 75 év, alacsonyabb, mint a török-iraki határon viharos viszonyok között élő kurd nőké. Az Unióban, de akárcsak a szomszédos Ausztriában ugyanez az adat 80 év fölött van. Ássák a sírt az egészségünknek is.
A sírásás nálunk össznemzeti sport, nem akarnám csak a kormány érdemeit nyugtázni. A hivatásos sírásók - akiket tisztelet illet nehéz munkájukért - a versenyen elmondták: a kétfős csapatokból egyszerre csak az egyik léphet a sírgödörbe, hogy ha ráomlik a föld, legyen, aki kihúzza. Nálunk az ellenzéki párosok mintha egymást lökdösnék bele nagy élvezettel, aztán csodálkoznak, ha mind a gödörbe zuhannak.
Mi, magyarok, edzésben vagyunk. Sírásásban miénk az aranyérem.
