6.oldal;Nagy-Britannia;BBC;népszavazási kampány;

- Finiséhez közeledik a brit népszavazási kampány

BBC

Finiséhez közeledik a brit népszavazási kampány, ebből az alkalomból az amerikai Pew közvélemény-kutató összesen 10 országban végzett felmérést, és azt állapította meg, hogy erősödött az EU-ellenesség a földrészen, de ez nem vonatkozik Magyarországra, sőt az összesítésből az derül ki, hogy a megkérdezettek 51 százaléka még mindig az unió mellett van. Leginkább a lengyelek és a magyarok Európa-pártiak, 72, illetve 61 százalékkal, utánunk az olaszok, a svédek, a hollandok és a németek következnek. Ezekben az országokban a többség pártolja az integrációt, a spanyoloknál, briteknél, franciáknál és görögöknél viszont azok vannak többen, akik nem kérnek a közösködésből. A 10 állam adja egyébként az EU népességének 80 százalékát, a GDP megtermeléséből pedig 82 százalékkal veszi ki a részét.

Reagált csütörtöki cikkünkre a Civil Összefogás Fórum (CÖF) nevű szervezet, amelynek - a háttérben álló - támogatóikról nem sokat lehet tudni. Közleményüket változtatás nélkül közöljük: