erőszak;ítélet;fegyház;

- Húsz év fegyház nemi erőszakért

Ténylegesen húsz év fegyházbüntetésre ítélte másodfokon a Győri Törvényszék azt a 30 éves férfit, aki szabadulása után megerőszakolt egy fiatalkorú lányt Győrben tavaly januárban. A csütörtöki döntéssel a törvényszék helyben hagyta az első fokon eljáró Győri Járásbíróság korábbi határozatát - közölte a bíróság szóvivője. Az ítélet jogerős, a férfi legkorábban 2035. január 3-án szabadulhat.

Máté Kinga elmondta, hogy a bíróság mindezek mellett öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a többszörösen büntetett előéletű férfit.

Ismertetése szerint a vádlott, M. B. 2015. január 3-án szabadult a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönből, ahol korábban elkövetett személy elleni erőszakos bűncselekményei miatt töltötte szabadságvesztését. Győrbe utazott, ahonnan nem a Somogy megyében élő családjához ment, hanem kést, gumikesztyűt és óvszert vásárolt, majd egy társasház liftjében megtámadott egy fiatalkorú lányt. A sértettnek sikerült elmenekülnie. Aznap este az egyik helyi autóbuszról leszállva követni kezdett egy másik fiatalkorú lányt, akit egy elhagyatottabb területen megerőszakolt. A férfit a rendőrök a helyszínen elfogták, miután a lány segítséget hívott. 

Máté Kinga elmondta, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság eljárását szabályosnak ítélte, valamennyi releváns bizonyítékot beszerzett és a bizonyítékokat is helyesen értékelte.

Jogerősen 16 év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla azt az encsi férfit, aki 82 késszúrással megölte nagyanyját - közölte a táblabíróság szóvivője az ítélethirdetés után csütörtökön.