Első István királyunkról elnevezett kórház. Szemészet. Reggel nyolc óra. Tízen valahányan várunk szürkehályog-műtétre. Már átöltöztünk. Előre értesítettek, hogy hozzunk pizsamát, papucsot. Miért is kérhették? A szürkehályog-műtét általában csak fél napot vesz igénybe. Valaki felvilágosít: vannak, akik messziről, sőt vidékről jöttek be. Holnap reggel kontroll lesz és, hogy ne kelljen még egyszer hajnalban utazni, itt is alhatnak. Aha! Ezt értem. Érkezik a mosolygós nővér és steril köpenyeket hoz. Ezeket legyünk szíves felvenni, mert szürkehályog-műtét is csak műtét, sterilben kell lenni. Lábunkra, fejünkre eldobható műanyag sapkát, papucsborítót adnak. A legnagyobb meglepetés (számomra) most következik: élelmiszer csomagokat osztanak. Isten bizony, nem akármit: kétféle sajt, felvágott, libamájkrém (igen, libamájkrém!) méghozzá nagy dobozzal és persze kenyér. Két éve volt az első műtétem ugyanitt, akkor mindezekből semmi se volt. Mondom, hogy én remélhetőleg hazamegyek délre, akkor mi legyen mindezzel? A nővér megsimogat. Akkor hazamegy, és elfogyasztja… Kis szünet után hozzáteszi: és jó szívvel gondol ránk. Így igaz, jó szívvel gondolok rájuk és a doktorra, aki kitűnően megcsinálta a műtétet. Egy kicsit szégyenkezem is. Másokkal együtt jómagam is már annyi rosszat írtam az egészségügyről, tény, hogy az is volt, de ez is igaz. És így kerek a kép. Egy asszony tréfásan mondja: ide máskor is eljövök.