Nem fogalmazott pontosan hazánk kormányfője péntek reggel a Kossuth rádiónak adott interjújában. Tudniillik amikor felszólította Európát külpolitikája újragondolására, három országot sorolt fel a nyugati intervenciók kudarcának szemléltetése céljából: Irakot, Szíriát és Líbiát. Holott Szíria kakukktojás. Tony Blair, az egykori munkáspárti brit miniszterelnök nemrégiben éppen a damaszkuszi rezsim elleni fellépés hiányával magyarázta a közel-keleti országban uralkodó káoszt, teljes joggal. Azon persze lehet vitatkozni, vajon jótékony hatása volt-e Szaddám Huszein, Kadhafi, illetve Mubarak megbuktatásának a világra nézve. Ha az érintett államokban kialakuló hatalmi vákuumra, a terrorizmus térnyerésére vagy a menekülthullám megindulására gondolunk, hajlamossá válhatunk kárhoztatni mindezekért a Nyugat külpolitikai doktrínájának kidolgozóit. Szíria példája azonban éppenséggel a be nem avatkozás politikájának következményeire figyelmeztet.
Ezen az apró csúsztatáson persze még túltehetjük magunkat. Sokkal nagyobb baj, hogy Orbán Viktor most is, mint szinte mindig, valójában hazabeszélt. „Ez a demokráciaexport nevű őrület (…), hogy az európai kultúra fogalmaival, az itt bevált módszerekkel próbáljuk kéretlenül boldoggá tenni a más civilizációban, kultúrában másképp gondolkodó embereket, megbukott” – fogalmazott. Tekintsünk el most attól a történelmi ténytől, hogy a második világháború után vagy 1989-ben olyan országokban is sikerült meghonosítani a demokráciát, amelyekben valódi hagyományokkal nem rendelkezett. A kormányfő ominózus kijelentése még véletlenül sem a Közel-Keletre, hanem térségünkre vonatkozik, és tökéletesen beilleszkedik a „nemzeti szuverenitás” fogalmára épülő orbáni retorikába. Ha úgy tetszik, látens üzenet Brüsszelnek: ne akarjátok ránk kényszeríteni normáitokat, a demokrácia intézményrendszerét, a politikai korrektséget, a szociális piacgazdaságot! Orbán Viktor úgyszólván hatalomra kerülése óta keresi a lehetőséget autokrata hatalomgyakorlási modelljének elfogadtatására a nyugati államokkal. Nyilván nem véletlen, hogy üzenetét éppen most fogalmazta meg, amikor az Európai Unió, okulva a magyar példán, végre hajlandó fellépni Orbán lengyel elvbarátai ellen, a demokratikus értékek érvényesítése érdekében.
Nem mellékes körülmény, hogy saját rendszerének tekintélyelvűségét általában Vlagyimir Putyin is az orosz ember nemzeti sajátosságaival magyarázza, népét alkalmatlannak tartva a nyugati értékek átvételére. A rádióinterjúban elhangzott kijelentéséből ítélve Orbán Viktor a varsói kabinettel együtt már elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy Közép-Európát ugyancsak egyfajta politikai egzotikumnak láttassa, melytől idegenek a Lajtán túl meghonosodott normák. Orbán tulajdonképpen kirekeszti az európai kultúrkörből a magyarságot, amikor alig burkoltan elhatárolódik a Nyugat politikai felfogásától. Tanulhatnánk a lengyel fővárosban zajló tömegtüntetésekből. Csupán civil társadalmunk rezisztenciája akadályozhatja meg, hogy Komp-ország ismét Keleten kössön ki.
