Rögtön az elején szeretném leszögezni: a közkeletű – filmkomédiákból ismert – sztereotípia a temetkezési vállalkozókról, nem igaz. Nem karót nyelt, gyárilag kedélybeteg, gyomorbajos, fájdalmas arcú, merev öregurak gyülekezete. Ellenkezőleg. Vérbő, vidám, innovatív társaság, mely amúgy mélyen tiszteli saját hivatását, és a gyászolókat – bármennyire is fura mix is ez.
Senki sem él örökké, következésképpen mindannyian – így-úgy - valahol a földben nyugszunk majd. A halál, és az azt követő temetkezés viszont bizarr, távolságtartást igénylő, a közbeszéden magát kívül rekesztő téma. Pedig a temető ugyanolyan közintézmény, mint az iskola, a kultúrház vagy az öregek napközije, csak onnan már nincs tovább.
Fogalmam sincs, kinek kellene megtanítania a társadalomnak az elmúlás utáni kultúrát, de látható, hogy az erre iparosodott szektor igyekszik nekünk segíteni ebben. A múlt héten megrendezett debreceni sírásóverseny a maga morbiditásában sokat megmutatott abból, hogy az elmúlás is ipar, ami az élőktől sem idegen. Az abban közreműködőknek, és az azt elszenvedőknek. Persze, hogy hatalmas sajtóérdeklődést vonzott az esemény, hiszen ilyen nálunk még nem volt. (A regisztrált újságírók fekete karszalagot kaptak.) De amíg a hantbajnokság médiacunamit vonzott, elsikkadt a rendezvénysorozat konferencia része. Pedig sok olyasmi hangzott el ott, ami – elvileg – közvetlenül nem érinti az elhunytakat, az elhunyásra készülőket, illetve túlélőiket, viszont megdöbbentő, ismeretlen jogi mélységekbe vezetett. Vegyük úgy, hogy ez most egy ismeretterjesztő riport.
A szerző felvétele
Bizarr kiállítás
Szívesen venné az ember ilyen esetben viccesre az élet végének, a búcsúnak a bemutatását, ezzel védekezvén-tiltakozván az érzelmi súlyok ellen. Pedig oly sok minden bizonytalan, csak az az egy bizonyos. Nem is véletlen, hogy az esemény nem nyilvános, hiszen az átlagpolgárnak túl megrázó lenne a koporsóbemutató, a kerekes tepsi, a zúgó halotthűtő, a biourna vagy a mobil szóróparcella. Miközben ez itt, és most maga az innováció. Megtudjuk, konkurál egymással a koporsós temetés a hamvasztással, illetve az urnasír-kolumbárium a szórással.
Múljunk hát el méltósággal! A lebomló urnában egy fa magja pihen, s temessenek bár bennünket e formában bárhová, porunkból új növény nő, emlékként, ha megérdemeljük. - A szóróparcella tömegsír – mondja Rózsa Ferenc, a mobil hamuszórás feltalálója – a mobil szórás személyes. A magyar származású német állampolgár Amerikában védette le szabadalmát. Az ő metódusa szerint bárhol – kertünkben, parkban, vidéki temetőben – lehetséges készülékével hamuszórás egy erre kialakított virágágyásba. Ráadásul élő közvetítést adnak az interneten a szertartásról, hogy a világ bármely részén követhesse a család az eseményt. Hiába, a XXI. században vagyunk.
Illetve mégsem!
A konferencia egyik előadója, Szemán Mihály a sírásás munkavédelméről beszélt. Jogi tájékoztatása szerint körülbelül a XIX. század szabályairól. Kicsit furcsa volt, hogy ő éppen magasépítési szakmérnök. Ezt egy szakember félresúgva csak úgy magyarázta, hogy egy tetőről épp akkorát lehet esni a földre, mint a földről a sírgödörbe. És itt jött a durva meglepetés! Szemán tanár úr jogszabályokon keresztül vezette le, hogy ma Magyarországon a törvények és szabályok durva megszegése nélkül egyetlen sírgödröt sem áshatnának ki a temetőkben. A teljesség igénye nélkül: előzőleg minden esetben talajmechanikai vizsgálatot kellene végeztetni, régészeti feltárást, valamint lőszermentesítést. És tovább: „szakadólapot” kell figyelembe venni, mely arra szolgál, hogy ne a sírgödör szélére lapátolják a földet, mert beomolhat a súlytól. Emellett szabvány írja elő, hogy rézsűt kell képezni – vagyis függőlegesen nem ásható kétméteres sír -, ezért dupla széles területen muszáj ferdén ásni. Nos, ezen feltételek közül a magyar temetőkben egy sem teljesíthető.
Az ember szakítószilárdsága
De a jogszabályi bornírtságnak nincsen vége. Biztosítókötelet is kell a sírásó derekára kötni. Csakhogy! Ha egy gödör véletlenül beomlik, egynél több köbméter föld is betemetheti a munkást. Ez másfél, két tonna. Márpedig az ember szakítószilárdsága ennél jóval kevesebb – int a szakember. Sőt, ha egy dolgozót csak térdig temet be a föld, már akkor sem húzható ki kötéllel. Ásni kell, és csak a jó szerencsében bízhatnak. Egyedül a munkások profizmusának köszönhető, hogy még soha nem hallottunk „sírásóbalesetekről”.
A szerző felvétele
Rezsicsöki a temetőben?
Kicsit nehéz lenne alaposan kifejteni, hogy mi a temetkezési ipar ellen elkövetni tervezett új kormányzati bűncselekmények mibenléte, de igyekszünk ezt is bemutatni, hiszen magunkról, hozzátartozóinkról van szó. Az elhunytak előkészítése a temetésre a kórházban régebben temetkezési szolgáltatás volt, mára azonban a kormány változtatna – ezt a kórház nem végezheti. Jókora a felháborodás, hiszen otromba, kidolgozatlan, kegyeletsértő a tervezet – háborognak a vállalkozók. Nem tudni, hogy a jövőben erre az egészségügyi intézmény biztosít-e helyet, s, ha igen, mennyiért. És ki öltöztet majd, borotvál és mosdat? Rémes gondolattalanság!
De ennél is rezsicsökkentősebb terv a temetkezési törvény új tervezett passzusa. Eszerint – és ezt érdemes idézni – „a temetkezési szolgáltató az eltemettetésre kötelezett személy megbízása alapján az elhalálozással kapcsolatos ügyintézés során az egészségügyi intézmény, valamint az állami és önkormányzati szervek előtt az eltemettetésre kötelezett személy képviseletében eljár(hat)”. Ez eddig is így volt. Ám az új: „a temetkezési szolgáltatót e tevékenységéért külön díjazás nem illeti meg.”
Ettől aztán a plafonon vannak a szakemberek. Tudniillik arról van szó, hogy a papírmunkát, hivatalok lejárását eddig is vállalták a szolgáltatók. Ismeretségük volt, egyszerűbb így kikérni a mindenféle papírokat, végigtalpalni az illetékes hivatalokat. Ez persze számtalan költséggel járt, amit ezután már nem kérhetnek el a hozzátartozóktól, ezért nyilván őket küldik majd bele a mély bürokráciába. (Vagy sumák módon kénytelenek másképpen kiszámlázni.)
A majd 160 konferenciázó hiába hördült föl, párbeszéd nincsen, a törvény megy a maga öntörvényű útján. Ahogyan a köztartozás terve is. Eszerint akár tíz forint nem jogerős(!) tartozás miatt is 5 évre vonható vissza az engedélyük, ami a magyar gazdaságban példátlan.
A népdal is fizetős
Őrült szerencséje a temetőfenntartóknak, hogy az Artisjus sokkal engedékenyebb. A zenés temetések – és majd’ minden temetésen szól zene – után alsó hangon 1600, de szerződéssel, kedvezménnyel körülbelül 600 forintot kell fizetniük a szerzői jogvédőnek. Kérdésünkre, hogy ez az összeg egyházi zenére, zsoltárra, népdalra, a pap énekére is vonatkozik-e, dr. Filák Márta, az Artisjus főosztályvezetője közölte: átalányt számítanak, mindegy, mi/ki szól a temetésen. Kórus, CD vagy pap. A főosztályvezető hangsúlyozta: az Artisjus olyan szervezet, mely pénzbeszedésével a születéstől (keresztelő) a házasságon át a temetésig végigkíséri egy ember életét.
Fotó: Tóth Gergő, Népszava
