DK;terrortörvény;

- "Orbáni terrortól" tart a DK

A Demokratikus Koalíció nem támogatja a terrorizmus elleni fellépést szolgáló belügyminisztériumi törvényjavaslat, ahogy az alaptörvény új különleges jogrend bevezetését célzó módosítását sem. Az ellenzéki párt szerint a változtatások inkább az "orbáni terrort erősítik", nem pedig az esetleges terrorveszély megelőzését szolgálják.

Vadai Ágnes, a DK alelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a kabinet egy "soha, semmivel nem igazolt" terrorveszélyre hivatkozva olyan jogokat kér magának, amelyek még egy "demokratikus kormány esetében is kérdésesek lehetnek, hát még az Orbán-kormány esetében". Az sem világos, hogy ebben ez esetben pontosan mit jelent majd a terrorveszély - tette hozzá.

A független képviselő szerint a kabinet a meglévő eszközökkel, szervezetekkel és személyi állománnyal képes lenne arra, hogy garantálja az emberek biztonságát, "persze ha akarná".

A Magyar Liberális Párt azt követeli, hogy a kormány hozza nyilvánosságra, milyen forrásokból és mennyit költ a kvótareferendum kampányára.