Kecskemét;emberölés;

Fotó: police.hu

- Holttest Kecskeméten - Megvan a 17 évvel ezelőtt gyilkoló férfi (Videó)

A Bács-Kiskun megyei rendőrök azzal gyanúsítanak egy fővárosi férfit, hogy 1999-ben megerőszakolt, megfojtott és kifosztott egy 31 éves nőt - írja a police.hu.

A rendőrségre 1999. szeptember 16-án reggel érkezett állampolgári bejelentés arról, hogy találtak egy női holttestet Kecskeméten, a Szent István-városban egy erdős területen.

A helyszíni és halottszemle adatai alapján a 31 éves kiskunfélegyházi nő bűncselekmény áldozata lett, ezért az ügyben emberölés miatt indított büntetőeljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság (BKMRFK) Bűnügyi Osztálya. A nyomozás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint a sértettet megerőszakolták, majd megfojtották. Az ismeretlen tettes eltulajdonította az áldozat táskáját is, a benne lévő személyes okmányokkal, készpénzzel és vásárlási utalvánnyal együtt.

A nyomozás során az elkövető kilétét nem sikerült megállapítani, ezért a BKMRFK 2001. május 16-án az eljárást megszüntette.  A rendőrök azonban nem feledkeztek meg az ügyről, az elmúlt években többször a nyomozás továbbfolytatása mellett döntöttek, amelynek keretében folyamatos elemző-értékelő munkát és széleskörű adatgyűjtést végeztek.

A Bács-Kiskun megyei rendőrök kitartó munkájának, valamint a technikai eszközök és lehetőségek fejlődésének köszönhetően 2015. december végén sikerült beazonosítani a feltételezett elkövetőt. Kiderült, hogy a 40 éves Z. János egy másik erőszakos vagyon elleni bűncselekmény miatt - jelenleg is - előzetes letartóztatásban van.

A nyomozók emberölés bűntett, kifosztás bűntett és erőszakos közösülés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a fővárosi férfit, aki nem ismerte be a bűncselekmények elkövetését. A nyomozás jelenleg is folyamatban van. 

Forrás: police.hu

Vádat emelt a Dunakeszi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett, nagyobb kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény miatt egy nő és hat férfi ellen, akik üdülési jog értékesítését ígérve csaltak ki pénzt 234 embertől.