Szegény Ady Endre jócskán melléfogott abbeli reményében, hogy belátható időn belül az „öregnek" csúfolt, de egyre ifjodó Európánk lehesseget végre egy utálatos lidércet a melléről: a nacionalizmust. (Lásd. A nacionalizmus alkonya.) Az új évezred hajnalán mindinkább erősödik a nemzetállamok rögeszméje, és sajnos, ez nem csak a magyarok miniszterelnökének a vesszőparipája. Persze nem járt sokkal jobban az eszperantó megalkotója, Lazar Markovics Zamenhof sem, aki még 1887-ben ismertette ezt a mesterséges nyelvet. Célja az volt, hogy egy könnyen megtanulható, és politikailag semleges nyelvet hozzon létre, amely „meghaladja” a nemzetkultúrák határait, és előmozdítja a békét és a nemzetközi megértést az emberek között.
A kis naiv! Mintha csak egy közös nyelven múlna a nemzetek közötti békés egymás mellett élés, amikor gyakran egy nemzeten belül élő, azonos nyelvet beszélő emberek sem képesek egymással zöld ágra vergődni! Egy közös, minden Föld-lakó által beszélt és értett nyelvnek azért mindezek ellenére rengeteg gyakorlati haszna lenne, de ha nincs, hát nincs. Van ám más megoldása is a problémának! Ez pedig a Douglas Adams által már évtizedekkel ezelőtt kitalált élőlény, a Bábel-hal. (Lásd. Galaxis Útikalauz stopposoknak.) Aki Bábel-halat dug a fülébe, az azonnal megért bárkit, bármilyen nyelven. Ez a fantasztikusan leleményes ötlet szerintem százszor szimpatikusabb, mint „Az egyik fülem sós, a másik paprikás...” ki-beszólás.
